Lapszámok

2015. március-április XXIII. évf. 3-4. szám

Varsányi Erzsébet: Beton Csillagtérkép

2014-ben jelentkeztünk a Szövetség’39 által meghirdetett BetON workshopra, ahol féléves kurzus keretében, beton tárgy tervezése és kivitelezése, illetve urbánus közegbe való beépítése volt a feladat. Csapatunk - Belkovits László (BME-ÉPK), Hulesch Máté (BME-ÉPK), Huszár Zsanett (Krea Kortárs Művészeti Iskola) és Varsányi Erzsébet (Krea Kortárs Művészeti Iskola) - hamar kialakult, így Szabó Bulcsú konzulensünk segítségével megkezdhettük a tervezést. Izgalmas feladatnak találtuk, hogy egy köztéri beavatkozással befolyásoljuk a járókelők életét, innen indult el a világító, beton csillagtérkép-burkolat megvalósításához vezető gondolat.

Motiváció

Úgy gondoltuk, hogy a mai világban az egyik legnagyobb probléma az elidegenedett társadalom és a felgyorsult élettempó, mely passzív, érdektelen közeget eredményez. A nagyvárosi életben felértékelődött a gyorsaság szerepe, ami befolyásolta a városi ember viselkedését is. Átlagos haladási sebessége is sokkal nagyobb, mint a falusié, továbbá a nagyvárosban kevesebbet nézelődnek, sétálnak, szemkontaktus nélkül, célzottan haladnak, még akkor is, ha épp nem sietnek időpontra sehová.

A nagy tömeg is befolyásolja az emberek mozgását, tudat alatt folyamatosan figyelik, hogyan kerüljék egymással a fizikai érintkezést. Így a közlekedés állandó alkalmazkodást igényel, ami fárasztóvá válik. A társas telítődés miatt nem jut energia figyelni a körülöttünk lévők re, és ez összekapcsolódik a felgyorsult idővel. Erre a problémára kerestünk urbanisztikai megoldást: fő motivációnk az volt, hogy erős kapcsot teremtsünk az ember és környezete közt, valamint hogy megállítsuk, és egy kedves gesztussal, megmosolyogtatással kizökkentsük a járó kelőket zaklatott, elidegenedett világukból. A beton csillagtérképpel az embereket a romantikus időtöltésre ösztönözzük, megmutatva a fényszennyezés miatt „eltűnt” csillagokat.

Kialakítás

A Csillagtérkép egy burkolati elem, melyben a beton letisztult felületéhez a világító üveg izgalmas játéka társul. A világítás napelemmel töltődő LED-ekkel működik, mint egy szimbólum az égitestek kapcsolatára. Az alakzatokat napközben a gyerekek krétával alakíthatják, míg este a fiatalok és idősek figyelhetik a kirajzolódó csillagtérképet. A Csillagtérkép csillagképeit a jövőbeli, Gellérthegyi helyszínhez alakítottuk - olyan csillag képeket kerestünk, melyeket a helyszínen szemlélve egy júliusi estén megpillanthatna az ember a tiszta égbolton. Így jutottunk el az Andromeda, a Hattyú és a Nagygöncöl csillagképekhez.

Megvalósítás

A workshop műhelyét a kurzus részt - vevőivel közösen alakítottuk ki, hogy megkezdhessük a munkát a betonnal. Eleinte próbaöntéseket végeztünk, kísérletezgettünk a színekkel, felületekkel, formákkal, üveg és beton kapcsolatával. Majd elkészítettük a fa zsaluzatot, ebbe matricával alakítottuk ki a csillagokat összekötő rajzolatot. A csillagok fénye - a LED világítás - üvegrudakon keresztül szűrődik át, melyeket szintén a zsaluzatba építettünk. XPS lapból vágott kirekesztés segítségével óvtuk az üvegrudakat az elterülő betontól, illetve alakítottunk ki tároló helyet az elektronikának. Az öntéshez kis szemcseméretű, fagyásálló, műanyag szállal erősített designbetont alkalmaztunk, így a polírozás után letisztult, homogén felületet kaptunk. A napelemekhez plusz betonelemeket öntöttünk, hogy a napsütéses területek a különálló elemekkel jobban elérhetővé váljanak. Az áramkörök kialakításához világítástechnikus szakemberekkel konzultáltunk.

A workshopon az öntések során nagyon sokat tanultunk az anyagról, érdekes volt testközelből megismerni, hogy milyen nehézségei vannak, de ugyanakkor mennyi lehetőséget rejt a beton. Diákként izgalmas tapasztalat volt számunkra, ahogy tervünk a kezdeti skiccekből kézzelfogható tárggyá válik, és rengeteget tanultunk folyamatokról és csapatmunkáról.

A csillagtérkép utóélete

Csillagtérképünk a workshop zárásaként megrendezett kiállításon különdíjat nyert a Funzine magazintól. A kiállítás után hosszú utóélete volt a Csillagtérképnek: nyáron az Andrássy úton frissen nyílt 360 Bar tetőteraszán funkcionált dohányzóasztalként, majd több rendezvényre, kiállításra is utazott az évben. Végleges helyére, a Gellért-hegyre 2015 nyarán tervezzük beépíteni.

Lehetőségek

A technológiában számos lehetőség rejlik, felhasználási módja széles körre bővíthető. Felmerült már homlokzatburkolati megvalósítása, illetve urbanisztikai célokra városi térkép kialakítása - így a világító betonburkolat a szemlélődő számára esztétikai élmény mellett információt is nyújtana. A világítás módját rugalmasan alakítva a technológia kitűnően alkalmazható a magánszférában kültérre és beltérre egyaránt, valamint funkcionálhat bútorként, pl. dohányzóasztalként vagy konyhapultként.