Csada László: Folyamatos innováció a vasbeton előregyártásban
Ma már szinte észre sem vesszük, de a vasbetonszerkezetek előregyártása szinte folyamatos innovációs feladatokat tartogat az elemgyártó cégek számára. Már egy egyszerű csarnoképítéshez szükséges gyártmánytervezésnél, sablontervezésnél, gyártásnál is adódnak olyan megoldandó feladatok, melyek a megvalósításban részt vevő mérnökök, szakemberek számára innovációs kihívást jelentenek.
Az elmúlt évben csak viszonylag egyszerű csarnokszerkezetekkel találkoztunk. Nagyok voltak, gyors megvalósítással, de nem különlegesek: például TAKATA, PROCTOR & GAMBLE, ahol voltak ugyan kisebb innovációs feladatok, melyeket napi szinten sikerült megoldanunk.
A legutóbbi évekből azonban szeretnék kiemelni olyan munkákat, melyek megmutatják, hogy a projektfeladatok milyen innovációs kihívások elé állították szakember gárdánkat.
MAKÓI TANUSZODA „MAKOVECZ” PILLÉREI - súlycsökkentés
A tervezett pillérek mérete 1,20 × 1,20 × 8,30 m, súlya 16 tonna.
A gyárthatóság, szerelhetőség szükségessé tette, hogy a pillérek súlyát 10 tonnára csökkentsük úgy, hogy sem a geometrián, sem a szükséges építészeti megoldásokon ne változtassunk. A fatartók fogadására alkalmas pilléreket speciális térbeli zsaluzatszerkezettel gyártottuk le (1. kép).
KÖR ÉS ELLIPSZIS ALAKÚ RÁMPAELEMEK
Valamikor még monolit vasbeton szerkezetként készült a rámpaszerkezet a KIKA áruházakban. A KIKA rámpáknak kör alaprajzuk van. Így épült fel még a bukaresti KIKA áruház lejárója is.
A debreceni, majd a kassai KIKA áruházakba készült először olyan kéregpanelszerkezetű rámpaelem, mely a helyszíni felbetonnal együtt alkot komp lett szerkezetet.
Ezek a vasbeton rámpaelemek olyan térbeli görbe felületek, melyek helyszíni zsaluzása jelentős költségekkel terhelte volna meg a projekteket. Üzemi előregyártásuk mind költségben, mind időben komoly megtakarítást eredményezett.
A fenti eredményeink miatt kaptuk az új feladatot, a bécsi Leiner áruház ellipszis alaprajzra szerkesztett rámaszerkezetét, melynek zsalukészítését és gyártását is sikerrel oldották meg szakembereink.
MERCEDES BENZ MAGYARORSZÁG LAKKOZÓ ÜZEME - főtartók súlycsökkentése
A monolit vasbeton pillérekre építendő előregyártott vasbetonszerkezetet az eredeti tervekhez képest alaposan át kellett tervezni. Az eredeti, 55-70 tonnás főtartókat sem legyártani, sem szállítani, sem szerelni nem lett volna gazdaságos és hatékony. A feladat a súlycsökkentés volt, az előregyárthatóság biztosításával, de megőrizve azt az alapkövetelményt, hogy a megadott geometriai méretek nem változhatnak. A főtartók kötött szélessége 1,40 m, magassága 1,60 m, mert a technológiai előírások a szerkezettől gyakorlatilag alakváltozás-mentességet követeltek.
A feladatot egy Magyarországon egyedül álló szerkezet kialakításával sikerült megoldani.
A főtartók oldalsó zsaluzatát 6 cm vastag, betonacél rácsbordával merevített kéregpanel-sor adja. A kéregpanelok geometriai kialakítása biztosította a csőátvezetések és a fióktartók fogadását. A kéregpanel zsaluzat közé került beépítésre az a betonacél-armatúra, amely tartalmazta a szükséges pozitív, és a támaszok felett szükséges negatív vasa - lást is. Ez utóbbiakat a főtartók elhelyezése után húzták be helyükre.
Számításaink szerint még további súlycsökkentés volt szükséges, ezért a főtartókba papírcsövet is beépítettünk a bebetonozott gerendarészbe. A tartókat félmagasságig betonoztuk be. Így sikerült a főtartók súlyát 30-38 tonnára csökkenteni (2. kép).
MOHÁCSI EMLÉKHELY - íves gerendák
A monolit vasbetonpillérekre tervezett, koronát formáló, íves vasbetongerendák, az emlékművet megálmodó tervező kívánsága szerint kialakított sablonnal, vasalással kerültek legyártásra.
A kettős ellipszis vonalvezetésű szerkezet alsó keresztmetszete 1,20 × 0,30 m-es, mely a csúcsnál 0,90 × 0,30 m-esre szűkült. A karcsú íves gerendákat kifordulás ellen is biztosítani kellett. Az elemek összeépítése az elemekbe szerelt „Freys - sinet” szerelvényekkel történt.
Remélem, hogy a fent leírt példák meggyőzőek. Meggyőzőek, hogy az innováció egy folyamat, egy soha véget nem érő folyamat a vasbeton előregyártásban.
Mert mi az innováció? Egy kreatív ötletből születő folyamat, gyártás, megvalósítás.
Mi, vasbeton előregyártók naponta szem besülünk a tervezők, beruházók, meg rendelők elképzeléseivel, amit 100%- ban megpróbálunk teljesíteni. Ebben sok-sok cég, mérnök, szakember tudása, kreativitása összpontosul.