Tudatformálással egybekötött csapatjáték a DDC-nél
A cementgyárak csúcstechnológiájának és a fenntartható gazdálkodásban vállalt szerepük bemutatására Zöld Alternatíva néven csapatversenyt hirdetett a Duna-Dráva Cement Kft. A középiskolásoknak szóló vetélkedő során a résztvevők izgalmas, ugyanakkor elgondolkodtató feladatok segítségével tekinthettek az iparág és a cement gyár kulisszái mögé, a legjobban teljesítő csapatok pedig értékes nyereményeket vihettek haza.
A Duna-Dráva Cement Kft. Vác és vonzáskörzetének meghatározó gazdasági szereplőjeként feladatának tekinti, hogy a környezetében élőket rendszeresen tájékoztassa működéséről, fejlesztéseiről, közvetlenül is bemutatva tevékenységét azok számára, akik érdeklődnek az ipar és a környezet fenntartható kapcsolata iránt. Ennek most egy új, izgalmas formáját valósította meg a cementgyár: életre hívta a Zöld Alternatíva Vetélkedőt és Nyílt Napot, amelynek során egy csapatvetélkedővel egybekötött gyárlátogatás keretében hívta fel a figyelmet a fenntart hatóság fontosságára. A megmérettetés során a váci középiskolások megismerhették a DDC környezetbarát technológiáját, az alternatív tüzelőanyag felhasználásának módjait és a tudatos cementgyártás folyamatát. A verseny során két körben kellett bizonyítaniuk a résztvevőknek: az első szakaszban egy hulladékgazdálkodással, cementiparral, környezetvédelemmel kapcsolatos feladatsort töltöttek ki; majd a legjobban teljesítő csapatok a döntőbe kerülve, szórakoztató, ugyanakkor kihívásokkal teli vetélkedőn mérték össze tudásukat, ügyességüket és rátermettségüket.