Hajtó Ödön: Utasváró épület a Tihanyi révnél
Az 1960-as években kezdődött, hogy az építészek alkalmazták a vasbeton szerkezetek adta lehetőségeket különleges felületek létrehozására. Ennek egy példájáról szól az alábbi cikk.
A Tihanyi rév kikötő átépítésére 1961- 62-ben azért került sor, mert ekkor készültek azok az új komphajók, melyek még ma is közlekednek. (Az azelőtt működött régi kompra már csak nosztalgiával gondolhatunk, mert azt ahelyett, hogy ipari műemlékké nyilvánították volna, szétvágták.) Ekkor épült az 1. képen látható pénztár és utasváró épület. A tetőszerkezet vasbeton héj, melynek geometriáját egy fejjel lefelé álló kúp képezi, melyből alul és felül ferde metszősíkok képeznek csonka kúpot. Az épület tervezői az UVATERV keretében Dianóczky János építész és Detre Dezső statikusok voltak. A kivitelezést a Hídépítő Vállalat helyi építésvezetősége végezte, Hajtó Ödön irányításával.
Eltelt fél évszázad, az épületet a 2. kép szerint átépítették. A befelé lejtő tetőt kifelé lejtő tetővel fedték le, emeletet építettek rá, funkciója a vendéglátás lett. Mi lehet a jövő? Az, hogy az étterem kicsinek bizonyul, az egészet lebontják és nagyobbat építenek a helyére? Pesszimista vagyok az építészeti örökség védelme tekintetében.