Lapszámok

A Dohány utca neoreneszánsz palotáinak sorában üres foghíj áll, kerítés és tűzfalak néznek az utca felé. A troli lassít. Az épület kerítésének helyén egy virtuális szoba plasztikus mintájú oldalfalát látom. A hely otthonos, ember léptékű. Megfognak a részletek és megállok egy pillanatra, ahogy önkéntelenül olvasni kezdem az otthagyott imádságot. A szobának az utca felé nincs fala. Egy magához igazodó feltáruló zug, ahogy anno a bombázásban utcai falak nélkül maradt hálószobák. Ilyen az erzsébetvárosi gettó emlékfal. Érzések, részletek, tapintás, játék, szelíd emlékezés.

Arról beszélgettünk az első találkozásaink alkalmával, mi lehet egy urbánus emlékhely szerepe a belváros vigalmi negyedének kellős közepén? Meg lehet-e szólaltatni egy ilyen érzékeny és drámai üzenetet ebben a nagy jövés-menésben?

Lehet-e egy olyan megengedő és együttműködő emlékteret létrehozni, ami tudomásul veszi a környezetét és mégis működik?

Arra jutottunk, hogy le kell lassítani az időt. Egy olyan helyet kell létrehozni, ami a zaj ellenére megtelik csönddel. Ennek a „szobának” a belső fala néz az utcára, vaslemezbe mart történetével, a betonba nyomott gettó-térképpel. A térkép alatt hasíték, amibe emlékező gesztusokat, gyertyákat, mécseseket, kavicsokat, személyes üzeneteket helyezhetünk el. A feliratok és a térkép este világítanak, mint Belsezár palotájának a falán a szavak. A fal teteje emelkedik és keskenyedik, olyan építmény keletkezett, ami plaszticitásával pozitív feszültséget kelt. Kíváncsian nézünk bele a kukucskáló lyukakba, keresve az oda rejtett képeket, hagyjuk, hogy újabb és újabb részlet ragadjon magával.

Megállunk. És ebben a pillanatban önkéntelenül is megtörténik a tiszteletadás, a gyász, az emlékezés. Megérintjük a falat. Az életenergia, a jelenben együtt töltött idő táplálja az emlékezés rituáléját. Azt akartuk, hogy meg lehessen érkezni az emlékezésbe és aztán feltöltődve, lehessen tovább menni. Hogy a kölcsönösség élményében nemtől és vallástól függetlenül élmény legyen részesévé válni a helynek, a helyen keresztül a történelemnek.

Szándékaink szerint az emlékhely több szinten kommunikál, alkalmat ad a meditációra is és a tanításra is. A háborús pusztulás mellett a jelenről szól, az erősödő és újra virágzásnak indult budapesti zsidó kultúráról. Arra invitál, hogy ismerjük meg a régi gettó helyén épülő újat, de ne feledkezzünk meg az áldozatokról, és arról sem, hogy a zsidó kultúra értékeit ápolni kell.

Az emlékhely megalkotása építészek, innovatív társművészek, mérnökök és mesteremberek együttműködésével, tervezői és helyben végzett kézi munkával valósult meg. Anyaga patinázott beton és rozsdásított nyersvas. A koncepció megvalósításánál törekedtünk az egyszerű, fedetlen anyaghasználatra. A beton, mint öntött kő, az erőt, a véglegességet, a tényeket képviseli; a helyre utaló legfontosabb információ a gettó-térkép, melyet a betonfelületeken helyeztük el; az acél felületek imádságokat, a hely készítőire utaló írásokat tartalmaznak. Ahogyan a tények az idő szűrőjén át változnak emlékezetté, a helyek az építészeti „átírással” válhatnak emlékhelyekké.

Az építést gondos előkészület előzte meg, rengeteg anyag és felület kísérlettel. A patinázott beton lehetősége régóta izgatja a csapatunkat, itt volt a lehetőség, hogy kipróbáljuk. Reinhardt János beton - technológus segítette a betontechnológia részleteinek meghatározását, egyeztetve a Hász Kft. építő szakembereivel. A Doka zsaluzatrendszer megtervezése különösen a térképnél jelentett nagy kihívást, ahol a Kukucskálók kirekesztéseit össze kellett hangolni a statikailag nélkülözhetetlen ankerátkötő pontokkal. Az applikációk precíz előkészítése több időt jelentett, mint gondoltuk, éjjel-nappal dolgoztunk. A feszített határidő minden idegszálunkat igénybe vette, egyetlen hiba se kerülhette el a figyelmünket. Tudtuk, hogy egyetlen esélyünk van, annak ellenére, hogy az első alkalommal dolgozunk ilyen méretű monolit falazaton, és először alkalmazzuk a fémoxidos patinázást.

A beton kiválasztásánál az öntömörödő beton mellett döntöttünk, hogy a finom részletek is kirajzolódjanak, így az applikációk kézi-munkája, annak kialakítására szánt idő és energia a fal részévé válhat. Az emlékfal léptékében minden részlet felerősödik, minden történéssé válik. Már az is idő, amíg a szemünkkel végigpásztázzuk a felületeket. Árpás Renátó, csapatunk junior designere a Rumbach utcai zsinagóga ornamensei alapján inspirált, kalligrafikus terülő motívumot tervezett az emlékfal keskeny belső falára, amibe 800 db LED fény forrás került.

A falhoz kapcsolódó személyes viszonyt fokoztuk azzal, hogy kihasználtuk a falazat 20 cm-es vastagságát. A térkép „aktivitását” azzal egyszerű információs rétegződéssel teremtettük meg, hogy adott pontokon, a sematikus térképen hegesztett fém kirekesztéseket helyeztünk el, amikbe belenézve az adott helyről archív képek tereibe zummolhatunk. A kukucskáló pontok arra is invitálnak, hogy a nyüzsgő Dohány utcát hirtelen magunk mögött hagyva egy belső privát térben a képzeletünkre bízzuk az elénk táruló helyek hangulatát. Utazzunk. A kukucskálást a kíváncsiság hajtja, hogy olyan helyek részesei is lehessünk, ahova nem tudunk, vagy nem lehet bemennünk. Ez esetben az idő, a múlt van a másik oldalon.

Van egyetlen lyuk 2,5 méteren, egy átlagos ember számára nem elérhető magasságban. Itt egy óriás léptéke jelenik meg. Ezt azért vállaltuk, mert meg akartuk mutatni, hogy bár a gettók egykori létezéséhez hasonlóan minden dráma valójában a hétköznapok eseménye, és egyszerűen valahogy megtörténik, ott, akkor, velünk vagy velük, mégsem emberléptékű. Mert embertelen és feldolgozhatatlan. Ugyanakkor van egy kukucskáló nyílás az egészen kicsi gyerekeknek is, mert azt gondoljuk, hogy az emlékezés élménye nem csak a felnőttek tudatosságának kiváltsága.

 Az emlékmű működése még nem teljes. Az ornamentika fal LED-jei egy interaktív kommunikációs felület lehetőségét rejtik, ami még várja az üzembe helyezést. A betonba rejtett digitális fal meglátja az embert, és jelez neki, visszainteget. Beindulhat egy valósidejű egy szerű ingerválasz jelbeszéd. De ez még a jövő. Jelenleg a Széll Kálmán tér betonfelületein dolgozunk lelkesen.

Fotók: 1., 2., 3. és 6. képek Simon Zsuzsanna és Bognár Benedek, 4. és 5. ké pek Réthei-Prikkel Tamás.