Lapszámok

Az egykori pécsi reptér helyén egyszer csak kinőtt egy komplett városrész. Ez lett Újmecsekalja, vagy ahogy kezdettől mindenki nevezi: Uránváros. Bemutatom ennek a szerethető, és sokak számára identitásképző lakónegyednek a történetét, minden betonra hullott álmával és kétségtelen érdemével együtt. Mesélek a panelgyártás hőskoráról és szégyenfoltjairól egyaránt, közben kiélesítjük látásunkat az apró részletekre is – invitál egy tematikus sétára a Pécsi Legendakalauz, azaz Kövér András pécsi lokálpatrióta idegenvezető, történetmesélő a pécsi Uránváros megismerésére. Vele eredünk a rengeteg érdekességet rejtő első pécsi panelek nyomába.

Kövér András és a pécsi 17 emeletes ház

Új városrész születik
Az 1950-es években jelentős munkástömeg áramlott Pécsre, főként az uránbányába, az ő lakhatásukra alakította ki a minden igényt kielégítő, Uránváros névre keresztelt városrészt a városvezetés és a bányák vezetése. 1955 és 1974 között 5000 lakás épült ezen a területen, az első időkben négyemeletes tégla társasházak, a későbbiekben pedig az építkezés gyorsítása érdekében már összkomfortos panelházak. 1961-től itt emelték az első hazai többemeletes panelházakat, 1966-ban pedig az első tízemeletes panelház is megépült a Páfrány utcában. A több tízezer lakosú Uránvárosban számos kiszolgáló intézményt is létesítettek, és nagy figyelmet fordítottak a városrész szebbé, élhetőbbé tételére – a Nehézipari Minisztérium által megvalósított beruházás négy ezrelékét művészeti alkotásokra kellett fordítani. Ezekből számos ma is létező szobor, plasztika növelte az itt lakók komfortérzetét. Uránvárosban létesült 1978- ban Magyarország első betonszobra, Issei Amemiya japán képzőművész Párbeszéd című alkotása. A művész honosította meg Pécsett azt a különleges betontechnikát, amellyel a szobor készült: egy dróthálóval borított fémvázra több rétegben vitte fel a cementet, kőlisztet és kavicsot tartalmazó keveréket, majd így formázta meg az alakzatokat. A szobor ma is áll.

Az első háromemeletes házak egyike a Szőnyi Ottó utcában

Az első háromemeletes panelházak
„Úgy esett a panelre mint építkezési formára a választás, hogy gyorsan és sok házat kellett felhúzni egyszerre, ez a technológia pedig mindkettő kritériumnak megfelelt. Uránváros első lakótelepi házai téglából épültek, azoknak az alapelveknek a figyelembevételével, hogy a négyszintes, tehát földszint plusz három emeletes házakat még magastetővel húzták fel és kályhával fűtötték őket (a kémények miatt volt szükség a sátortetőre), de a négyemeletesei, azaz a földszint plusz négy szintesek már lapostetővel készültek, és ezek már panelházak voltak. Magyarországon nem létezett központi szabvány és direktíva, sem tapasztalat a panelépítéssel kapcsolatban. A pécsi panelgyártás ahhoz köthető, hogy a helyi építőipari vállalat szakemberei ellátogattak Csehszlovákiába, ahol megtekintettek egy panelüzemet. Az onnan hazahozott szaktudással és tapasztalattal kezdtek el kísérletezgetni a város régi hőerőműve melletti területen, mivel a szénfűtés melléktermékeként ott keletkezett egy hatalmas salakdomb, így adott volt az egyik alapanyag” – kezdi a pécsi panelgyártás történetének bemutatását Kövér András.

A környéken meg lehetett találni egy másik fontos alapanyagot, a keramzitot, azaz a duzzasztott agyagkavicsot, aminek hő hatására megnő a térfogata, ezáltal szivacsos, viszonylag homogén állagú lesz, ami egy kemény, ugyanakkor könnyű anyagot eredményez. Ez már olyan könnyebb betonelemek gyártását is lehetővé teszi, amik alkalmasak szigetelésre, könnyű a szállításuk, és egyszerű belőlük előregyártott építőelemeket készíteni. Eleinte családi házak építéséhez használták ezt az anyagot, de annyira bizalmatlanok voltak vele szemben a megrendelők – attól tartottak, hogy nem lesz hőtartó –, hogy olyan is előfordult, hogy fél tégla vastag falakat húzattak fel a házon belül. Azonban rövid időn belül a szakemberek meglátták a lehetőséget az új technológiában, és megépítették az első két háromemeletes panelházat Uránvárosban (a mai Szőnyi Ottó utcában). Ezek kivitelezésénél vált el egymástól a panelgyártó és a panelszerelő munkakör, ekkor még a gyártók a helyszínen tanították be a szerelőket az elemek szakszerű összeillesztésére. A kísérleti panelházakban nem a mai értelemben vett távfűtést alkalmazták, a bejárat feletti álmennyezetbe épített, meleg levegő befújását lehetővé tevő – Domotherm – rendszert építettek ki, ahol ventilátorok segítségével támogatták a levegő mozgását.

Az ország első tízemeletes panelháza

Megépült az első tízemeletes panel is
Ettől a helyszíntől nem messze emelték az ország első tízemeletes panel lakóépületét az akkori Komarov Gimnázium szomszédságában. Ez az épület egy K4 betűjelű Tillai Ernő által tervezett ház, jellegzetessége – ahogy más Tillai-paneleknek is –, hogy kelet-nyugati a tájolása, és érdekesség, hogy a tetején egy méretes kör alakú üvegépítmény található. Mivel nem voltak egységes tervtípusok a panelházakra vonatkozóan, számos építésztervező gondolta újra mind a házak homlokzatát, mind a lakások belső beosztását. A pécsi panelek többségét Tillai Ernő tervezte, ő dolgozta ki a tévéházaknak nevezett homlokzatot is. A lakásokhoz tartozó loggia megépítéséhez szükség volt egy olyan panelre, ami kimerevíti a házat, ez az elem egy elliptikus kivágást kapott, amely árnyékot adott a lakásnak, közben pedig egy újszerű homlokzatot eredményezett. Még svéd építészek is eljöttek Pécsre megnézni, annyira újszerű volt ez a megoldás.

Tillai Ernő-féle „tévéház"

Az uránvárosi magasház
A városrész létesítési koncepciójában szerepelt egy a központban felépítendő 13 emeletes szálloda, amely végül nem valósult meg. Helyette egy 17 emeletes lakóház létesült, de ez már nem panel-, hanem csúszózsalus technológiával, éppen ezért két évet vett igénybe az építése. Érdekessége, hogy valójában 21 szintes az épület, a földszinten nem is alakítottak ki lakásokat, csak fogadóteret, fotós műtermet és üzleteket, az épület tetejére – ahová a szállodai tervekben presszót álmodtak a Mecsekre való gyönyörű kilátással – pedig a felvonók gépházait és víztározót építettek. A házgyári lakásokban jellemzően kis alapterületűek voltak a konyhák, hiszen a tervezésük idején az volt a központi koncepció, hogy lakóik a közétkeztetést veszik majd igénybe, ezért otthon felesleges konyha létesítésének céljára „feláldozni” a négyzetmétereket.

Az egykori pécsi Szivárvány Gyermekház

Az IMS itt is megjelenik
A Pécsett 2016-ban lebontott 25 emeletes magasházhoz használt építési technológiával, a jugoszlávoktól átvett utólagos feszítésű úgynevezett IMS-rendszerrel készült épületből a pécsi Uránvárosnak is jutott: így épült meg a valamikori úttörőház, későbbi Szivárvány Gyermekház, ill. Pécsi Kulturális Központ. Az IMS-eljárás lényege, hogy a pilléreket és a födémeket egy folyamatos feszültséget biztosító kábellel rögzítik egymáshoz. Ennek eredményeként az épületek stabilak, rugalmasak, földrengésbiztosak lettek, a másik előnyük pedig az volt, hogy mivel a helyiségek közötti falak nem látnak el tartófunkciót, a belső tér szabadon alakítható. Azonban, mivel a beton helyett egy ún. PU-pasztát alkalmaztak a különböző szerelőrések kitöltésére, a helytelen anyagválasztás miatt egy idő után elkezdtek korrodálni a feszítőkábelek, aminek következtében az építmény elveszítette a statikai biztonságát, ezáltal lakhatatlanná vált. Több ilyen épület található Pécsett – van, amelyiket már felújítottak vagy éppen felújítás előtt áll –, erre a sorsra jutott a kulturális központ is, amely jelenleg zárva várja a teljes rekonstrukciót.

„Idegenvezetőként, elkötelezett pécsiként a sétáimmal az a célom, hogy megerősítsem a helyiek kötődését, felkeltsem az idelátogatók érdeklődését és ráirányítsam a figyelmüket korszakokra, városrészekre, történetekre, elképzelhetővé tegyem a bemutatott helyszíneken zajló életet. Uránvárosnak van egy nagyon érdekes alaphangulata, egyfajta jelenség ez a városrész. Felkeltette az érdeklődésemet a történelme, amit nagyon izgalmasnak találtam, a kutatásaim által leltem rá panelépítészetének az egyediségére is. Nem vagyok építőipari szakember, mint ahogy a sétákon részt vevők sem, mégis ez olyan szelete a várostörténetnek, amelyhez sokaknak fűződik emléke. Minden sétával magam is új információkkal gazdagodom” – teszi hozzá Kövér András.

(fotók: Kövér András, a szerző)