Lapszámok

A címbeli folyamatot az erre vonatkozó szabvány szempontjából mutatom be röviden. Javaslom, hogy a kivitelezők és műszaki ellenőrök használják ezt a gyakorlatias, irányadó dokumentumot, az MSZ EN 13670:2010 szabványt (Betonszerkezetek kivitelezése). Ritka és jó példa, hogy szabványosított a kivitelezési technológia, mert általában inkább a tervezésre és magára egy-egy végtermékre szoktak szabványok vonatkozni (legalábbis az építőiparban).

Jelentős fejlődési lépés, hogy van olyan szabvány, ami a megfelelő, jó minőségű szerkezetek létrehozásának, megépítésének módjára ad iránymutatást, azzal a céllal, hogy kiszámíthatóan el lehessen érni az elvárt minőséget. Arra ad választ a szabvány, hogy milyen munkafázisokban, milyen teendőink vannak, illetve mik azok a tűrések, amin belül egy-egy szerkezet, építményrész megfelelő minőségűnek mondható. Tekintettel arra, hogy a szabvány általános esetekre ad szempontokat, egy-egy konkrét szerkezet esetében el lehet és el is kell térni ettől. Mindenesetre irányadás céljára és a minőségellenőrzésre vonatkozólag igencsak megfelelő ez a szabvány.

Alkalmazható beton-, vasbeton-, feszítettbeton-szerkezetekre egyaránt, mind a helyszíni munkákra, mind az előregyártott betonelemek területére. A szabvány azonban nem tartalmazza a beton előírásait, tehát nem helyettesíti a betonszabványt. Beton anyagból készülő szerkezetek követelményeit fogalmazza meg.

1. kép: 0,2 mm-es tágasságú hajszálrepedés, ami nem korlátozza sem a rendeltetésszerű használatot, sem a padlólemez tartóssága nem csökken. Nincs szüksége javításra műszaki szempontból, ha nem változik a repedés állaga.

Nagyon hatékony segítség ez a gyakorlatban, különösen akkor, ha külön előírásokat, követelményeket nem fogalmaz meg a megrendelő, a tervdokumentáció, hanem esetleg csak hivatkozik rá, de hivatkozás nélküli esetben is alkalmazható. Mint tudjuk, a szabványok alkalmazása nem kötelező, de nem is hagyható figyelmen kívül. A felek (építtető, építő) közötti szerződések megfogalmazhatnak a szabványoktól eltérő minőségi követelményeket, de csak „felfelé” szabad eltérni a szabványok adta követelményektől, a gyengébb minőségi szint követelményként való felállítása könnyen jogszabályokba ütközhet, ugyanis nem lesz biztonságos, tartós, esetleg nem lesz stabil, szilárd az építmény.

A szabvány rendelkezik a kivitelezés előfeltételeiről (pl. terv megléte), dokumentálásáról (pl. minőségtervről, minőségbiztosításról, a beépítendő anyagok minőségének ellenőrzési szükségességéről), és természetesen magának a kivitelezés folyamatának ellenőrzéséről.

Külön kiemelem a nemmegfelelőség esetén előírt intézkedési sorrend meghatározását, mert nagyon gyakori probléma, hogy egy-egy hibát, annak jelentőségét, megszüntetését a felek teljesen másként látják, másként értékelik, és ebből nagyon komoly viták és még nagyobb károk keletkezhetnek. Az is kárt valósít meg, ha nem javítják, nem kezelik kellő komolysággal a hibákat, de az is kár a kivitelező számára, ha túlértékelnek egy-egy hibát és a szükségesnél többet követel meg javításként a megrendelő, mint ami a teljes körű, azaz hibamentes állapot visszaállításához, eléréséhez szükséges lenne.

A szabvány 4.4. pontja ezt írja:
(1) Ha az ellenőrzés nemmegfelelőséget derít ki, akkor meg kell tenni a szükséges intézkedéseket, hogy a szerkezet megfelelő maradjon a tervezett célra.
(2) A következő szempontokat kell megvizsgálni a megadott sorrendben:
(a) a nemmegfelelőség jelentőségét a további kivitelezésre és az alkalmasságot a tervezett célra;
(b) a szükséges intézkedéseket, amelyek révén az építményrész elfogadhatóvá válik;
(c) az elutasítás szükségességét és a javíthatatlan építményrészek cseréjét.
(3) Ha a kivitelezési előírás szabályozza, akkor a nemmegfelelőség kijavítását a kivitelezési előírásban megállapított vagy elfogadott eljárásnak megfelelően kell végrehajtani.

Ez a szabályozás objektív hivatkozási alap lehet bármilyen meghibásodás esetén. Saját gyakorlatomban, az ipari padlók tárgykörében napi szinten találkozom olyan problémákkal, amelyeknél ezt a szabványrészt alkalmazom, hivatkozom rá és eszerint teszek javaslatot a további folyamatra. Ezt nemcsak a szakértők, hanem maguk a kivitelezők, műszaki ellenőrök is bátran alkalmazhatják, mert a szabványi hivatkozás kellő súllyal esik latba és az optimális megoldás megtalálását, illetve a reális kompromisszumos megoldás minden fél részéről való elfogadását támogatja.

Példaként írom, hogy az ipari padlón gyakran keletkeznek repedések. A repedések helye, tágassága, vonalvezetése utal a kialakulásuk okára és ebből, illetve a használat mikéntjéből lehet arra következtetni, hogy a hiba megléte milyen hatással lesz a rendeltetésszerű használatra és a tartósságra. A hibaanalízis után meg lehet határozni, hogy hol szükséges a javítás. Olyan helyen például, ahol nincs targoncaforgalom és egyéb intenzív használat nem várható, ott nem feltétlenül szükséges a javítás, ha a repedéstágasság 0,4 mm-ig korlátozott, ami a tartósság megőrzése miatt lényeges. Amennyiben pedig szükséges. a javítás, az milyen mértékű, technológiájú, költségű és arányos legyen a hiba nagyságával és károsító hatásával (1-2. kép).

2. kép: 3 mm-es tágasságú, szerkezeti repedés. Tágassága miatt megszűnt a teherátadási képesség az elvált lemezrészek között, repedésszél-letöredezés, táblabillegés, erodálódás várható, ezért szükséges a javítás.

Fontos alapvetés, hogy a javítás akkor éri el teljes mértékben a célját, ha a meghibásodott szerkezet a javítás után műszaki szempontból hibamentes állapotúnak tekinthető, megfelel a tervezettnek és a rendeltetésszerű használatnak, méghozzá tartósan. Ha nem éri el ezt a célt a javítás vagy objektíve erre nincs is műszaki lehetőség, akkor marad a minőségbeli kompromisszum, ami használhatósági és/vagy tartósságbeli romlással jár. Ez pedig, ha egyáltalán elfogadható a szerkezet, mert nem 100%-os a javítás eredménye, nyilvánvalóan értékcsökkenéssel jár. A javítás sok esetben esztétikai deficitet is eredményez, ezt pedig külön kell, kellene szabályozni előre a felek közötti szerződésben.

(Fotók: a szerző)