Lapszámok

2024. augusztus XXXII. évfolyam IV. szám

Építők napja: elismerték az ágazatban dolgozókat

Minden év június első vasárnapján ünnepeljük az építők napját, amikor elismerik az iparágban dolgozókat. Az idei központi ünnepségen Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke arról tájékoztatott, hogy az építőipar 380 ezer ember foglalkoztat, az értéklánc többi részével együtt pedig csaknem 500 ezret, az építőipari értéklánc az országban évente 8000 milliárd forintnyi érték megteremtésére képes.

Az ünnepségen számos elismerést és díjat adtak át.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium Építők Elismerő Oklevelét: Bálint Péter, Budavári Zoltán, dr. Csoknyai Tamás, Hidasi Tibor, dr. Horváth Tamás, Juhász Attila, Kemény Péter, Krebsz Gábor, dr. Máté János Krisztiánné, Pap Zoltán, Szemán Róbert, Tombor Sándor, Werner Sára, dr. Wéber László, dr. Wojnárovits László Istvánné dr. Hrapka Ilona vehette át.

A Belügyminisztérium Miniszteri Elismerő Oklevelét: Bakos Ferenc József, Benczik Zoltán, Helfrich Szabolcs, Kóthay László, Szőts Gábor kapta.

Dr. Becker Gábort az Építéstudományi Egyesület (ÉTE) tiszteletbeli tagjává választották, ÉTE Díjat pedig Kovács János, Semmelweis Tamás, Vízy László kapott, míg ÉTE Emlékérmmel Kiss Juliannát, Kovács Ádám Tamást és Uhrinyi Balázst (a KÉSZ Holding Zrt. üzletfejlesztési vezetőjét) ismerték el.

Alpár Ignác Díjban Lekics Gábor részesült, az ÉTE Diplomadíj pályázatán pedig Horváth Martinát, Bánkúti Esztert és Török Pétert ismerték el.

A Magyar Mérnöki Kamara Kardos András Díját Zsigmondi Andrásnak adományozták, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (ÉFÉDOSZSZ) elismerő oklevelét pedig Deckertné Balázs Margit, Gorisek Ferenc (ZÁÉV Zrt.), Gyulai Ferenc és Semey Attila kapta meg. A Szilikátipari Tudományos Egyesület emlékérmét Péli György vehette át.

(forrás: mti, magyarepitok.hu, fotó: Beton újság)