Lapszámok

2024. augusztus XXXII. évfolyam IV. szám

Fenntartható Cement- és Beton Szeminárium VII. a Miskolci Egyetemen

A Greennovation Szimpózium rendezvény keretében 2024. május 9-én rendezték meg a „Fenntartható Cement- és Beton Szeminárium VII.”-et a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Karán. A szeminárium során tizenkét előadást mutattak be az egyetemi kutatók és az ipar szakemberei.

Az ülés a körforgásos gazdálkodás és fenntartható nyersanyag-gazdálkodás megvalósításának jegyében zajlott, ezen belül is a másodnyersanyagokból környezetbarát anyagok fejlesztésére helyezve a hangsúlyt. Ez megoldható a világszerte nagy mennyiségben keletkező ipari melléktermékek céltudatos hasznosításával és továbbfejlesztésével, amelyre mind a hagyományos, valamint a legkorszerűbb technológiák és módszerek is egyaránt alkalmasak. Az előadások során számos 3D-nyomtatással kapcsolatos kutatás-fejlesztés eredményét, továbbá a nyersanyagok reakcióképességének javítására és azok geopolimerizációjára irányuló kutatások eredményét is ismertették. A bemutatott munkák által nemcsak az új, innovatív technológiákban rejlő lehetőségekre és kihívásokra sikerült rávilágítani, hanem ezáltal az ipar és a kutatóhelyek közötti együttműködés fontosságára is.

A szemináriumon több mint 50 fő vett részt, ez nemcsak a hazai és a külföldi szakemberek eszmecseréjére adott lehetőséget, hanem az előadások által a kar hallgatói is széles körű betekintést nyerhettek a másodnyersanyagok hasznosításában rejlő innovatív lehetőségekbe.

A szervezők bíznak a kutatóhelyek és a cégek által megkezdett együttműködések folytatásában mind a kutatás-fejlesztés-innováció, mind pedig a felsőfokú oktatás vonatkozásában.

A rendezvényt a Szilikátipari Tudományos Egyesület Cement Szakosztálya, valamint Beton Szakosztálya; az MTA Földtudományok Osztály, Bányászati Tudományos Bizottság, Bányászati, Geotechnikai és Nyersanyagelőkészítési Albizottsága; az MTA MAB Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Munkabizottsága; a Miskolci Egyetem Műszaki Föld- és Környezettudományi Kar és az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Miskolci Egyetemi Szakosztálya szervezte.

(forrás, fotó: Miskolci Egyetem)