Lapszámok

2023. év elején kiadták az 1_2023. ÉPMI (v1_2023. I. 18.) Esztrich-Padozatok Tervezése (padozati anyagok, rétegek, tulajdonságok, követelmények) című műszaki irányelvet, melynek megjelenése óta érezhetően javult, növekedett hazánkban az esztrichpadozatok építési minőségi szintje. Az egzakt tervezés, kiírás magával hozza a precízebb, pontosabb kivitelezést, a jó gyakorlatok elterjedését, hamarabb rutinná válhat a helyesen megfogalmazott és életszerű, gyakorlatias követelmények betartása. Mindezek eredménye, hogy egyre jobb, tartósabb esztrichpadozatok készülnek és kevesebb a hiba is.

Amik mégis mint hibák vagy hibának tűnő jelenségek gyakran előfordulnak és a megrendelőknek csalódást okoznak, illetve a komplett padozat rendeltetésszerű használhatóságára és a szerkezet tartósságára nézve kockázatot jelentenek, a következők: repedések, a táblaszélek felhajlása, a fugaszélek roncsolódása, a túlzottan porózus felület.

Ahhoz, hogy ezen jelenségeket, azok jelentőségét a teljes burkolati rétegrendre vonatkozóan megfelelően értékelhessük, pontosan meg kell határoznunk azt, hogy mit lehet elvárni az esztrichrétegtől. Maga az esztrich padozati réteg nem önálló statikai szerkezeti egység, hanem teherátadó, teherelosztó, emellett a kéreghabarcsok kivételével közbülső réteg, tehát nem közvetlen járófelület. Akkor működik jól az esztrichpadozat, ha a burkolatra, bevonatra közvetlenül ható erőket, mechanikai igénybevételeket úgy tudja közvetíteni az aljzatra, az alatta levő rétegekre, hogy az biztonsággal és tartósan áll ellen a használati és környezeti hatásoknak.

Az esztrichpadozat tervezési dokumentációja éppen azt hivatott előírni, milyen szerkezetet kell építeni ahhoz, hogy az a várható használati igénybevételekkel, a környezeti körülményekkel, a teljes burkolati rétegrenddel együtt és azzal összhangban jól és tartósan működjön. Az, hogy milyen vastagságú, milyen szilárdságú esztrichréteg szükséges, milyen módon kapcsolódjon az aljzathoz és milyen felületképzésű legyen, az a funkciótól, a terheléstől, a burkolatképzéstől függ. A fent hivatkozott műszaki irányelv és az MSZ EN 13813:2002 (Esztrichek és padozati anyagok. Esztrichhabarcsok. Tulajdonságok, követelmények), valamint az MSZ EN 13318:2000 (Esztrichhabarcsok és esztrichek. Fogalommeghatározások) szabványok bemutatják és eligazítást adnak, hogy a különböző funkciókhoz tartozó igénybevételekhez, különböző aljzati és burkolati rétegek közé pozicionált esztrichréteg milyen tulajdonságú legyen. Választ ad arra is, hogy mi az optimális, gazdaságos, költséghatékony megoldás.

Amennyiben jó a terv, jó a kiírás, jó az esztrichpadozat meghatározása, akkor nincs más feladat, mint azt a kivitelezés során megvalósítani és az építtetőnek, műszaki ellenőrnek sem kell mást, nem kell többet várnia, megkövetelnie a rétegtől, mint amire szükség van, amit megterveztek.

A cementesztrichek esetében, a fent hivatkozott műszaki szabályzók szerint, kötelező megadni a nyomó- és hajlító-húzószilárdságát, az aljzathoz kapcsolódás módját (csúszó-, úsztatott, tapadóesztrich), továbbá a lényeges, speciális tulajdonságait (pl. padlófűtéses vagy szálerősítéses-e, esetleg vasalt esztrich), valamint be kell mutatni a tervezett dilatációt, fugakiosztást, a csatlakozások kialakításának tervét. Ez a minimális követelmény a tervezési szakaszban, ami már megadja azt az egzakt követelményrendszert, amihez a kivitelező igazodhat. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindezek nem a laikus építtető kompetenciakörébe tartoznak, hiszen ő csak a burkolati rétegrenddel együtt egy jó és tartós burkolatot akar. Az viszont már szakfeladat, hogy ezt hogyan, milyen rétegek megépítésével lehet elérni. Ez már a tervező és a kivitelező munkájához tartozik. Amennyiben nincsen konkrét terv, vagy az hiányos és később nincs sem kiegészítve, sem pontosítva, akkor a kivitelező az, aki átveszi a tervezői, illetve a tervmódosítási felelősséget, hiszen ő az, aki a saját szakmai döntései alapján megépíti és átadja a padozatot a burkolónak.

A burkolat fajtájának, típusának, tulajdonságainak függvényében a tapadó-húzószilárdság és a felületi síkpontosság is megjelenhet plusz követelményként. Abban az esetben, ha ezek nincsenek előre meghatározva, akkor ezeket nem lehet feltétlenül elvárni az általános szakmai és szabványi követelményeken felüli igényszinttel.

Ezek egyébként utólagosan javíthatók, a tapadó-húzószilárdság növelhető alapozó műgyantával, a síkpontossági szint pedig pl. aljzatkiegyenlítő réteggel. Amik azonban nem növelhetők utólag a lefektetett, beépített esztrichrétegben, azok a statikai tulajdonságok, a nyomó- és a hajlító-húzószilárdság, valamint a szintén a teherbíráshoz tartozó szerkezeti vastagság. Ha ezek nincsenek rendben, ha nem felelnek meg a kiírásnak és a követelményeknek, akkor a teljes burkolatszerkezet sem fog megfelelni, tehát kisebb teherbírású, értékcsökkent lesz.

Gyakori és a lakóhelyiségekben általános alapkövetelmény egy CT-C20-F4-MSZ EN 13813:2002 jelű esztrich megépítése. Ez a legtöbb esetben megfelelő mind tapadó-, mind csúszóesztrichek esetében, úsztatott és padlófűtéses esztrichek esetében inkább a C25-F5 vagy C30-F6 esztrich javasolt, persze a vastagságtól függően is. A C20 nyomószilárdsági és az F4 hajlító-húzószilárdsági osztály anyagjellemző, ami az esztrichkeverék összetételét minősíti, nem a kész szerkezetből vett mintán, hanem a friss keverékből szabványosan vett és vizsgált próbatesteken kell mérni. A beépített szerkezetből utólagosan vett minták esetében más, enyhébb a követelmény, mert a mintakészítésnél a tömörítés természetszerűleg intenzívebb.

A hiba-, a hibának tűnő jelenségek vizsgálatánál és megítélésénél a felek közötti szerződésben foglaltak, illetve a vonatkozó szabványok, műszaki előírások, irányelvek, szakmai szabályok adnak iránymutatást, az azoktól a gyengébb minőségi szint felé való eltérés jelenthet hibát. Hiba keletkezése, illetve annak gyanúja esetén értékelni kell a probléma jelentőségét a rendeltetésszerű használat és a tartósság szempontjából, illetve annak megfelelően kell dönteni az esetleges javítás szükségességéről.

Gyakori jelenség pl. a repedések megjelenése, mely legfőképp a természetes zsugorodási folyamattal függ össze. A repedések megjelenése önmagában nem feltétlenül hiba. A 0,4 mm-nél kisebb tágasságú repedések általában nem jelentenek hibát, ugyanis ezen csekély tágasság esetén a teherátadás a repedéssel elválasztott lemezrészek között kellő mértékben megmarad. Ennél tágasabb repedések esetén, a tágasságtól függően, a padozatra kerülő burkolat fajtájától és egyéb körülményektől, a javítás szükségességéről és módjáról esetenként külön-külön kell dönteni.

Az esztrichtáblák széleinek kismértékű felhajlása szintén természetes jelenség. Hibát akkor jelent, ha ez korlátozza a rendeltetésszerű használatot, vagy a síkpontossági eltérés túl nagy a tervezetthez, illetve az előírásokhoz képest, netán túlzott mértékű élfogasságot okoz és emiatt akadályozza a burkolást. Javítása, ha szükséges, általában felületi csiszolással történik.

A fugaszélek roncsolódását, a túlzott felületi porózusságot értékcsökkenési hátrány nélkül lehet javítani, de szakszerű kivitelezéssel, utókezeléssel egyszerűbb ezeket elkerülni. Fontos, hogy a kivitelező készítsen használati és karbantartási útmutatót és azt adja át a megrendelőnek. A padozati rétegek továbbépítési idejét és feltételeit szükséges egyeztetni a burkolóval.

(képek: a szerző)