Rácz Attila, Urbán Ferenc: CeMBeton–MABESZ: Fókuszban a „zöld” beton
Lassan már egy évtizedes a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), valamint a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ) együttműködése.
Lelkes munkacsoportunk 2023-ban is ötletelt, programokat, kiadványokat valósított meg, kiemelten kezelve a fenntartható, karbonsemleges jövő elérésére az iparág erőfeszítéseit, lehetőségeit.
Új, fesztiválhangulatú helyszínen szerveztük meg a Beton Fesztivált a Lágymányosi-öböl partján a Dürer Kertben. A helyszínnek – mint a fesztiválon Pálfy Sándortól, a betonpályázat bírálóbizottságának elnökétől megtudtuk – közvetlen betonos kötődése is van: itt áll a műemlékvédelmi oltalom alatt lévő Budai Hengermalom, amelyet Zielinski Szilárd tervezett.
A Beton Fesztivál előadásai a fenntartható fejlődés és a dekarbonizáció kérdéskörét járták körbe (részletes beszámolónk a lap 2023 októberi számában olvasható), amelyet immár hagyományosan YouTube-csatornánkon is követhettek, visszanézhettek az érdeklődők. A fesztivál keretében adtuk át – hagyományteremtő céllal – a MABESZ életműdíjakat, valamint tartottuk meg az egyetemi hallgatóknak kiírt Beton pályázat eredményhirdetését, a pályázatok értékelését és a díjak átadását (részletes beszámoló a 2023 decemberi lapszámban olvasható).
Munkacsoportunk hozta létre, fejleszti és tartalommal látja el a beton online világát, amely továbbra is töretlen népszerűségnek örvend a szakemberek és az érdeklődők körében. Összekapcsoltuk a beton.hu honlapot, Facebook-, Instagram- és YouTube-csatornánkat, valamint a betonújság.hu honlapját is. A beton.hu elérte célját, folyamatos információval látja el a szakembereket újdonságokról, szabványokról és rendezvényekről egyaránt.
2023-ban megjelent döntéshozóknak szánt kiadványunk utolsó fejezete „Beton – Kreatív, művészi és esztétikus” címmel. Cembi és Mixi kalandjai pedig – sok más kiadványunkkal együtt – online továbbra is elérhetők.
BETON szakmai lapunk szakcikkei is nagy érdeklődésnek örvendenek, sokan online is olvassák, megosztva a szakmailag fontosabb tartalmakat. Évek óta a lap szerves része az update kiadvány, amely 1-1 projektet, fejlesztést mutat be tőlünk „nyugatabbról”, ezzel is emelve a lap szakmai színvonalát.
A munkacsoport célja továbbra is a szakmai összefogás erősítése, a tagvállalataink által gyártott anyagok, termékek, műszaki megoldások, a bennük rejlő lehetőségek és a fenntarthatóság, a karbonsemlegesség elérése érdekében tett erőfeszítések megismerése, megismertetése.
(fotók: Beton újság)