Lapszámok

2023. október XXXI. évfolyam V. szám

Fókuszban a fenntartható fejlődés és a dekarbonizáció

Igazi fesztiválhangulatot teremtve rendeztük meg a Beton Fesztivált az építőipar szakemberei számára 2023. október 6-án. Az egynapos szakmai esemény központi témája ezúttal a betonművészet, a fenntartható fejlődés és a dekarbonizáció volt.

Beton Fesztivál – betonban gondolkodó építőipari szakembereknek

A Beton Fesztivált 2015-ben indította útjára a beton.hu és szervezi meg azóta is évről évre a Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton), a Magyar Betonelemgyártó Szövetség (MABESZ) tagvállalataik támogatásával. Az esemény célja a kezdetektől, hogy mind az építőipari szakemberekkel, betontechnológusokkal, mind a jövő mérnökeivel megismertesse az anyaggyártás, az építészet és a kivitelezés újdonságait, valamint a betonban rejlő sokszínű lehetőségeket, úgy a felhasználás módját, mint a dizájnt tekintve.

Fenntartható fejlődés és dekarbonizáció az építőiparban

Az előző évi fesztiválon a beton előtt álló legnagyobb kihívásként a körforgásos, karbonsemleges gazdaságra való átállás során az iparág előtt álló problémákat határoztuk meg. Az elkövetkező évek, évtizedek a problémákra adandó válaszokról, technológiai megoldásokról szólnak, ezért a témát folytatva idén a fenntartható fejlődést és a dekarbonizációt helyeztük a fókuszba, megfűszerezve betondizájn-megoldásokkal.

A fesztivált Galló Ferenc, a MABESZ elnöke nyitotta meg, aki a beton sokszínűségét – amiről mindenkinek más jut az eszébe – említette beszédében. Mint megfogalmazta, ez az anyag valakinek egy masszív alap, amely elengedhetetlen egy családi ház, egy otthon építésénél, vagy egy új városrész vízelvezető csatornarendszere, amely a szem elől elrejtve generációkon át fogja szolgálni az ott élők biztonságát és kényelmét. De valakinek feszített áthidaló gerenda vagy egy pillér, megint másnak egy különleges matéria, amely a végtelen formálhatósága révén segíti az önkifejezést, az alkotói aspektus megtestesülését.

A fesztivál célja bemutatni a beton sokoldalúságát és szépségét, megismertetni a felhasználás legújabb trendjeit, és találkozni a betonművészet kiemelkedő alkotásaival és képviselőivel. Ahogy szinte bármely építkezésnél hozzátartozik az alaphoz a beton, úgy az életünk részei az emberi kapcsolatok, mert ezek biztosítják mindennapjaink alapját. Ezért a fesztiválon a szakma és az iparág rendkívül széles spektruma képviselteti magát. Alapanyaggyártók, betonelemgyártók, tervezők, kivitelezők, tanúsítóirodák és a szakma neves oktatói, valamint kutatói, illetve a szakma és a jövő reménységei, az egyetemi hallgatók. Bízunk benne, hogy ez a megtisztelő érdeklődés az elkövetkező években csak fokozódni fog.

A fesztivál programkínálata éppen olyan sokarcú, mint maga a beton, az előadásokat úgy válogattuk össze, hogy valamennyi, a rendezvényen magát képviselő szakterület megtalálja a számára legfontosabb, legérdekesebb és legnaprakészebb információkat.

Az első előadást Boldog Anita, az AB Concrete Design alapítója A beton térfoglalása az iparművészetben és a design-ban címmel tartotta. Bemutatta, hogy miként gondolkodnak, dolgoznak az iparművészek ezzel a sokoldalú anyaggal, legyen szó akár kézműves betonékszerekről, beton berendezési és divattárgyakról, művészeti alkotásokról. Megismerhettük a különleges anyaghasználat magyarországi térhódítását is, betekintést nyerhettünk az irányvonalakba, amelyeket a művészet mellett akár új iparágnak is nevezhetnénk, hiszen ez is beton.

Rácz Attila, a MABESZ ügyvezetője az iparág törekvéseiről, a fenntartható fejlődésről, a dekarbonizációról, valamint az ezzel kapcsolatos fejlesztési irányvonalakról és lehetőségekről tartott sokoldalú előadást. Napjainkban a fenntartható fejlődéssel és a szén-dioxid-kibocsájtással kapcsolatos kihívások gyakran „tematizálják” az építőipart is. Ezzel kapcsolatban még nagyon sok teendőnk van, rengeteg a tévhit, a félreértelmezett adat. Ezért is kell folyamatosan elővenni ezt a kérdéskört, és beszélni róla, az aggódó kérdésekre megismertetni az ágazat megnyugtató válaszait.

Pollák András a Széchenyi István Egyetemről, a SZEnavis alapítójaként és csapatvezetőjeként a betonkenu-építés és -versenyek során a szakmai közösségépítés módjáról, fontosságáról, valamint ezen közösségek és az iparági szereplők összekötésének lehetőségeiről beszélt. Amikor a baráti és a szakmai kapcsolatok összefonódnak, egészen különleges közösségek jönnek létre, fantasztikus alkotások és eredmények születnek.

Az előregyártott vasbeton csarnokrendszerek tervezési metódusáról és a tervezéssel kapcsolatos kihívásokról Styaszny Sándor statikus tervező, az Akonstrukt Kft. ügyvezetője tartott előadást. A szakmai előadásokat Tóth Emília a Duna Aszfalt Zrt. technológiai főmérnöke zárta. Napjaink legnagyobb hídépítési projektjét, a Kalocsa–Paks Dunahíd építési folyamatát mutatta be egészen a kezdetektől a jelenlegi készültségi szintig.

A szakmai előadások és beszélgetések mellett továbbra is nagy népszerűségnek örvendett a betonban rejlő sokszínűséget bemutató „betondizájnerek” kiállítása.

MABESZ életműdíjak átadása

A MABESZ hagyományteremtő céllal alapított életműdíjainak átadására idén első alkalommal került sor. Olyan szakmai kiválóságokat ismertek el, akik szakmai pályafutásuk során sokat tettek a szakmáért, a hazai betonelemgyártás megerősödéséért. A díjakat Galló Ferenc, a MABESZ elnöke adta át dr. Hajtó Ödönnek, Papanek Zsoltnak, Tápai Antalnak és posztumusz Kovács Ferencnek. A díjazottaknak ezúton is gratulálunk.

Minden építés alapja

2023 Hagyományosan a Beton Fesztivál keretében hirdették ki a „Minden építés alapja” betonpályázat eredményeit és adták át a díjakat. Az egyetemi hallgatók számára meghirdetett pályázatra mindkét kategóriában többségében rendkívül magas színvonalú pályamunkák érkeztek, amelyeket független bírálóbizottság értékelt. A bizottság a betonépítés, építészet kategóriában 3, míg az anyag, technológia kategóriában 2 pályamunkát tartott kiemelkedőnek, valamint 1-1 pályamunkát innovatív különdíjban is részesített. 1 pályázat az előregyártott betonelemek magas szintű alkalmazásáért kapott különdíjat. Az eredményeket a bírálóbizottság részéről Pálfy Sándor DLA, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszékének profeszszor emeritusa hirdette ki, míg a díjakat Galló Ferenc, a MABESZ elnöke és Urbán Ferenc, a CeMBeton oktatási bizottságának képviselője adta át. A szervezők köszönik a pályázaton részt vevők munkáját, valamint gratulálnak a díjazottaknak. A díjazott pályaművek a beton. hu weboldalon megtekinthetők.

A Beton Fesztivál a beton.hu YouTube-csatornáján bármikor visszanézhető.

(képek: Beton újság)