Lapszámok

2023. június XXXI. évfolyam III. szám

Wágner Ildikó: Magyar nagyvállalatok összefogása az építőipari utánpótlásképzésért

Az építőipari munkaerőhiányon kíván segíteni három magyar nagyvállalat: egyedülálló iparági összefogás keretében olyan képzőközpontot hoztak létre, ahol több mint 10 építőipari szakmát tanulhatnak a diákok és szerezhetnek naprakész, piacképes tudást. A Budapart területén 2023. május 24-én adták át a Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontját.

A rendezvényt Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára nyitotta meg. A minisztérium nevében üdvözölte az egyedülálló kezdeményezést és hangsúlyozta annak a kiemelkedő fontosságát, hogy a Tudásközpontban az oktatás során a diákok a legújabb technológiákkal ismerkedhetnek meg a gyakorlatban is. Az államtitkár kiemelte, hogy az itt képzett fiatal szakembereknek nem kell elköteleződniük az alapító cégek felé a képzés befejezését követően, illetve azt is, hogy a képzés ideje alatt a tanulók nettó 100.000 Ft juttatást és napi 600 Ft étkezési hozzájárulást is kapnak. Ez a kezdeményezés összhangban van azzal a kormány által képviselt hitvallással, mely szerint a legfontosabb cél, hogy magyar értékek szülessenek, magyar vállalatokkal és magyar szakemberekkel! Ezt a célt a kormányzat a jelenleg kidolgozás alatt lévő új, modern jogszabályi háttérrel is kívánja támogatni, amelynek legfontosabb pillérei az életminőség és értékvédelem támogatása, a közösségi érdekek, a zöld felületek megóvása, az energiatudatosság, a fenntartható építészet és az épített környezet védelme, valamint alakítása.

Tóth Áron Gergely, a Tudásépítő-Team vezérigazgatója a megnyitón hangsúlyozta, hogy az itt zajló képzéseken a tanulók a nemzetközi tapasztalatok alapján összegyűjtött legmodernebb technológiákat ismerhetik meg és azokat a beruházási területeken rögtön a gyakorlatban is elsajátíthatják.

A Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontot a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport és a Market Építő Zrt. alapította, állami támogatás nélkül. A vállalatok hosszú távú célja pedig az, hogy növeljék az építőipari szakmák elismertségét és vonzóvá tegyék a fiatalok számára az építőipart. Jelenleg ugyanis folyamatosan csökken a szakképzésben tanulók száma. Ha ez a trend nem fordul meg, akkor a munkaerőhiány veszélyeztetheti az iparág jövőbeli növekedési kilátásait is.

Fokozódhat a szakmunkáshiány
A szakképzett munkaerő hiánya komoly problémát jelent az iparágban. Hivatalos adatok szerint az elmúlt 10 évben 170 ezer fővel csökkent a nappali szakképzésben tanulók száma, ami 31%-os visszaesést jelent a korábbiakhoz képest. Míg 1990-ben a középfokú iskolások 76%-a tanult szakmát, addig 2020- ban már csak a diákok kicsit több mint fele – 51%-a – választotta ezt az utat. 2018–2020 között évente átlagosan nagyjából 4.700 fő sajátított el kifejezetten építőipari szakmát, de vannak olyan képzések is, ahol évek óta drasztikusan csökken a létszám. Például kőművesként 2018-ban 614 fő végzett, 2020-ban viszont már csak 433 fő. Ha ez a trend nem változik, akkor a jövőben a szakmunkáshiány további fokozódására lehet számítani.

Magyarországon a régóta fennálló, több szinten – mind a szakképzett, a diplomás, mind pedig a fizikai dolgozóknál – jelentkező munkaerőhiány folyamatos kihívást jelent az építőiparban. A szakképzett munkaerő hiányának oka többek között az építőipari szakmát tanuló fiatalok számának folyamatos csökkenése, az általános szakmunkáshiány és az építőipari szakmák alacsony presztízse. A tartós szakemberhiány pedig komoly problémákat okozhat hosszú távon, többek között növelheti a különböző építkezési projektek időtartamát és korlátozhatja az iparág tartós növekedését is” – mondta Tóth Áron, a Tudásépítő-Team vezérigazgatója.

12 szakma várja a tanulókat
A helyzet javítása érdekében jött létre a Tudásépítő-Team, amely 2022 szeptemberében fogadta az első tanulókat. Azóta összesen 270 fő vett vagy vesz részt jelenleg is az ágazati képzőközpont által szervezett oktatásban. 2023 szeptemberétől várhatóan további 100 tanuló csatlakozik majd a képzéshez, sőt a felnőttképzés előkészítése is folyamatban van. A diákok a korábban megszerzett vagy folyamatban lévő iskolai végzettségüknek megfelelően 12 különböző építőipari szakma közül választhatnak szakképzést vagy technikusi képzéseket. A szakképzés 3 éves, míg a technikusi képzésekre beiratkozók az érettségi vizsgára való felkészítés mellett 5 éves képzésben vesznek részt.

A szakmai oktatás a szakképzési centrumokkal és oktatási intézményeikkel szoros együttműködésben, duális képzési rendszerben történik. A 2020-ban kialakított „Szakképzés 4.0” stratégia értelmében ugyanis megújult a hazai szakképzési és felnőttképzési rendszer. A duális szakképzési rendszer keretében a cégek, vállalkozások saját, de államilag elismert szakmai oktatásokat, képzéseket indíthatnak. Az államilag meghatározott képzési anyagon túl így a diákok naprakész ismereteket kaphatnak a Tudásépítő-Team alapítóinál dolgozó szakemberektől és a kezdeményezés saját oktatóitól. Ennek köszönhetően pedig piacképes tudással rendelkező szakemberekként jelenhetnek meg majd a munkaerőpiacon.

(forrás, fotó: Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpont Nonprofit Zrt.)