Lapszámok

Cikksorozatunk következő részében is folytatjuk annak az izgalmas építőanyagnak a történetét, amely mára a legfontosabb építőanyaggá, egyben a földön a víz után a legnagyobb mennyiségben használt anyaggá vált. A római kort követően áttekintettük a középkor történetét, eljutottunk a beton legújabb kori felfedezéséig, majd egy népcsoport, a nabateusok miatt visszatértünk a római kort megelőző időszakra. Megnéztük a mai korszerű vasbetonok kialakulásának folyamatát, majd áttekintettük, hogy hogyan alakultak ki a mai értelemben vett korszerű beton- és vasbeton szerkezetek. Három részben nyomon követtük a portlandcement elterjedését a világban, és megvizsgáltuk a betonkészítés eszközeinek fejlődését, majd azt, hogy miként fejlődtek ki az adalékszerek, amelyek mára forradalmasították a betontechnológiát szerte az egész világon. A legutóbbi két részben elkezdtük néhány megvalósult, ikonikus épület és műtárgy bemutatását. Két hazai, egy lengyel, egy francia és két olasz példát láthattunk Európából, valamint négy amerikait és egy kanadait Észak-Amerikából.

Maradjunk most a kontinensen, keresve néhány kisebb európai ország korai, de még ma is használt beton- és vasbeton létesítményét.

Svájc
Amikor volt munkahelyem jóvoltából életemben először alkalmam adódott hivatalosan Svájcba utazni, úgy gondoltam, hogy megismerkedem egy kicsit az országgal és benne a svájciakkal. Mivel kevés időm volt a kérdésben elmélyedni, ezért vettem egy vékony útikönyvet, amit a repülőn át tudtam olvasni. Rögtön a második fejezet címe így szólt: „Az ország – és benne a svájciak”. Na, gondoltam magamban, pont ez kell nekem. A fejezet egy viccel kezdő dött, amely a svájci mentalitásból a pénz fontosságát emelte ki, bár a svájciak nem is igazán szeretik, inkább tisztelik a pénzt. Anélkül, hogy az egészet idézném, álljon itt annak jellemző része:

A svájci elintézte a Jóistennél, hogy adjon neki egy tehénkét. Miután megkapta, az Urat kezdte furdalni a kíváncsiság, ugyan mihez kezd a svájci az ő tehénkéjével? A svájci adott neki egy pohár tejet, mire az Úr … hm … ez tényleg finom, mire a svájci: tíz rappen lesz, Uram …

Nem szeretnék a kedves Olvasó türelmével visszaélni, hiszen a cikknek a beton történetéről kell szólnia, nem pedig az egyes országok és népek sajátságairól. Azonban még annyit kell a fentiekhez hozzátennem, hogy a svájciak keményen dolgozó emberek, korán kezdik és későn hagyják abba a munkát, s ráadásul büszkék is erre. Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy bár Svájc geográfiai értelemben igen kis ország, népe azonban olyan jellegzetességeket mutat fel, amelyek Svájcot meglepően nagy országgá és a pénzügyi világ egyik központjává tették.

A Svájci Konföderációnak 26 kantonja van, ezek közül a Solothurn kanton az ország északnyugati részén helyezkedik el. Itt találjuk Dornbach városát, amely Bázeltől körülbelül tíz kilométerre, délre helyezkedik el. A városban áll a Goetheanum épülete, amely az Általános Antropozófiai Társaság és a Szellemtudományi Iskola székhelye és konferenciahelyszíne, valamint fesztiválterem és színház. Nevét Johann Wolfgang von Goethe után kapta. Korábban is állt itt egy azonos nevű épület, de azt 1922/23 szilveszterekor egy tűzvész elpusztította. A jelenlegi létesítményt 1925 és 1928 között emelték ugyanitt. Mindkét épület terve Rudolf Steinertől, az antropozófia alapítójától származik. A nagy fesztávolságú tetővel rendelkező monumentális betonépületben az a feltűnő, hogy nagyrészt mellőzi a derékszöget. Steiner „az organikus tervezés lényegét” kívánta ezzel kifejezni. Az 1993 óta műemléki védelmet élvező Goetheanum a környék többi, stilárisan hasonló épületével együtt olyan együttest alkot, amely Solothurn kanton nemzeti jelentőségű kulturális értékeinek egyike. A Goetheanum, mint alapvető szerkezeti modell, lendületet adott az egész antropozófiai építészetnek is, amely magában foglalja például számos Waldorf iskola épületét. 1925 és 1928 között átlagosan 100 ember vett részt az építkezésben, köztük ácsok, asztalosok, vashajlítók, kőművesek és cementesek, művezetők, betonmunkások, villanyszerelők, gépészek és festők. A korábbi tűzeset tanulságaiból kiindulva a tűzbiztonság miatt esett a választás a beton építőanyagra, és valószínűleg azért is, mert ezzel az építőanyaggal viszonylag gyors és olcsó volt a rekonstrukció.

Hollandia
Hollandia aranykorának csúcsa az 1689- es esztendőben volt, amikor III. (Orániai) Vilmos herceget Anglia, Skócia, Wales és Írország királyává koronázták. Ekkor a holland hajók uralták a világtengereket. Hollandia hagyományosan befogadó ország, amit a népesség mai összetétele is jól mutat. Különösen a négy nagyvárosban – Amszterdamban, Rotterdamban, Hágában és Utrechtben – sok a bevándorló, itt él a 30%-uk, és az itteni összlakosság 13%- át teszik ki. Egyes előrejelzések szerint 2050-re az akkori 17 milliós Hollandiában a bevándorlók és utódaik száma eléri majd az 5 milliót. A hollandok híresen toleránsak és liberálisok, de ez alól is vannak kivételek, elsősorban vidéken.

A Radio Kootwijk egy egykori adópark a Veluwe vidéken, Apeldoorn városától nyugatra, amely a 20. század első felében fontos kommunikációs kapcsolatot alakított ki Hollandia és korábbi gyarmatai, különösen a holland Kelet-Indiák között. 1918-tól kezdték el építését. Az alkalmazottak számára lakásokat is építettek, amelyekkel együtt alkották az azonos nevű falut. 1917-ben már léteztek ideiglenes adó- és vevőállomások a hosszú hullámú vezeték nélküli távírásra a Malabar-fennsíkon, Bandoeng közelében, amelyek a holland Kelet-Indiának, Jáva szigetének az anyaországgal való kapcsolattartása érdekében létesültek.

Hat 212 méter magas árbocra függesztett, összekötött rézkábelekből álló nagy méretű antenna épült. Földelés céljából rézkábeleket fektettek a föld alá. A rendszer szívében egy rádióállomást építettek. Az összesen 450 hektáros erdő és cserje 1917- ben még teljesen kiaknázatlan volt. Még nem volt közvetlen közúti kapcsolata sem, ami 1918 végén arra késztette az üzemeltetőket, hogy keskeny nyomtávú vasutat építsenek ki, amely kapcsolatot biztosított Hollandia többi részével az építőanyag-ellátáshoz. Amikor a teherszállítás intenzívebbé vált, egy (normál) vágányt is megépítettek. Ez a pálya 1947-ig meg is maradt. Ma ennek a vasútvonalnak egy része aszfaltozott közút. Az adóállomás egy vasbeton épületben kapott helyet, amelyet Julius Luthmann amszterdami iskolaépítész tervezett. A főépület, az „A” épület tervezésénél az építészt a németországi Nauenben található Telefunken sugárzóállomás, valamint az egyiptomi mitológia iránti érdeklődésének köszönhetően egy szfinx is ihlette. Főleg a levegőből ismerhető fel benne ennek a mitikus lénynek az alakja. Az épület leghíresebb beceneve a „katedrális”. Az egykori adópark főépülete, az „A” épület ma már nemzeti műemlék. A Julius Luthmann építész által tervezett art deco stílusú épület Hendrik van den Eijnde szobrászművész szobraival a berlini és az amszterdami iskola keveréke. Ez az épület szolgált a Mindhunters (2004-ben bemutatott) amerikai film, a Ver van Familie (2007-ben forgatott) holland film és a Children for Children 42. kiadásának háttereként is.

Belgium
Belgium az Európai Unió hat alapító országának egyike, fővárosa, Brüsszel pedig magának az Európai Uniónak a de facto fővárosa, ahol az Európai Bizottság, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Unió hivatalos székhelye található. Brüsszel ezen kívül a Tanács, valamint az Európai Parlament két székhelyének egyike (a másik Strasbourg). Belgium alapító tagja az eurózónának, a NATO-nak, az OECD-nek és a WTO-nak, valamint része a háromoldalú Benelux Uniónak és a schengeni övezetnek. Brüsszelben számos nagy nemzetközi szervezet, például a NATO székhelye is megtalálható. Belgium jellemzően kétnyelvű ország. Dél-Belgiumban az emberek hagyományosan franciául vagy a francia nyelvjárásokban beszélnek, Észak-Belgiumban a flamand (lényegében holland) nyelv az általános.

Ha most elkanyarodunk Brüsszeltől délnyugatra és felkeressük Brunehaut települést, amely Vallóniában, Hainhaut tartományban található, közvetlenül a francia határ mellett, akkor ott egy korai vasbeton szerkezetű templomra bukkanunk. A Szent Aybert templomot 1926-ban építették meg, amelyet Henry Lacoste (1885–1968) építész tervezett 1919 és 1926 között. Ez volt Belgiumban az első vasbeton szerkezetű templom, melynek jelentősége nem abban rejlik, hogy számottevő technológiai előrelépés történt volna, hanem az az összhang, amellyel az új anyagokat hozzáigazították a tradicionális templomépítészethez.

Lacoste érdeklődése a vasbeton iránt már tanulmányai alatt megkezdődött, mert Franciaországban tanult a párizsi Képzőművészeti Főiskolán 1909–1914 között, ahol hatással volt rá Francois Hennebique, valamint Auguste és Gustave Perret munkássága. Lacoste a Szent Aybert templom belsejét egységes térként kezelte egy nagyon egyszerű terven: egy kiterjesztett téglalap formát zárt le egy keskenyebb, lapos apszisú kórus által. A hajót egymástól 5 m távolságban elhelyezkedő, hat félkör alakú, 30 cm vastagságú vasbeton membránív tagolja, melyek nyílása 13 m széles és 18 m magas. Ezek az ívek különösen gazdaságos, egyszerű és ismétlődő kivitelezést tettek lehetővé, a zsaluzat egyik ívtől a másikig átvihető volt. A vasbeton szerkezetet a Hennebique iroda tervezte meg 1924-ben, egy előzetes munkát követően, amelyet 1922- ben a John Soubre tervezőiroda végzett el.

A templomba belépve a templomhajó fényessége fogja meg a látogatót, ahol a boltívek sora azonnal az oltár felé irányítja a tekintetet. Ezt a fényességet elsősorban harminc háromszög alakú vasbeton tetőablak szokatlan elrendezése okozza, amelyeket három sorban helyeztek el a tetősíkon. A beton használatát őszinte egyszerűség jellemzi, a membránívek, szelemenek és szarufák egyszerűen vakoltak és fehérre festettek, míg a közöttük elhelyezkedő kazetták zöld tónust kapnak, amely kiemeli és hangsúlyozza a vázszerkezetet.

Csehország
Az országnak több népszerű régiója is van. Ezek közé tartozik – többek között – a híres gyógyfürdők városa, Karlovy Vary. Karlovy Varyt IV. Károly német–római császárról nevezték el, aki az 1370-es években a várost alapította. A város 1508-ban Európa első gyógyhelye lett. A harmincéves háború idején épült ki, és a 18. században híres európai fürdőhellyé vált. Karlovy Vary a világ egyik leghíresebb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező gyógyfürdővárosa, 13 nagyobb és 300 kisebb gyógyvízforrása van. Az egyes források hőmérséklete 34–73 °C között alakul; vizüket ivásra, fürdésre és speciális gyógykúrákra használják az emésztőszervek és az anyagcsere zavarainak gyógyítására. A 73 °C-os glaubersós hőforrások adják a hashajtószerként használatos karlsbadi sót.

A Hotel Imperial ugyan nem tartozik a város legfontosabb turisztikai látványosságai közé, azonban nekünk, „betonosoknak” természetesen azért é rd e ke s , m e r t vasbetonból épült. A monumentális hatemeletes épület megjelenése és Helena magaslati elhelyezkedése miatt azonban mégis Karlovy Vary dominánsai közé tartozik. A Hotel Imperial 1910–1912 között épült Ernest Hébrard francia építész tervei alapján. Abban az időben Karlovy Vary keresett világfürdőnek számított, és hiányzott a szálláskapacitás. Ezért döntött úgy Alfred Schwalbe, helyi üzletember és bankár, hogy Lord Richard Westbury anyagi támogatásával új, modern világszínvonalú szállodát épít.

Azért is érdekes még ez az épület, mert ez volt az első vasbeton szerkezetű épület Csehországban. Az ünnepélyes megnyitóra 1912. június 18-án került sor, és hamarosan az Imperial a fürdőváros legfontosabb és legfényűzőbb szállodája lett. A szálloda építése magában foglalta a hozzá vezető utak, valamint a Divadelní náměstí felvonó megépítését is. A modern szálloda területén egy 50 000 négyzetméteres kert, teniszpályák, játszótér és egy 50 férőhelyes garázs is helyet kapott.

Az épület külső megjelenésében a francia gótika építészeti elemei, a szecessziós jegyek vagy az art deco stílus elemei találhatók. Az épület hosszú főszárnya, amelyet rövidebb összefüggő szakaszok követnek, hangsúlyos kiugró középső rizalittal és masszív sarokkúp alakú tornyokkal rendelkezik. A főhomlokzathoz egy hatalmas autórámpán keresztül lehet hozzáférni. A nyeregtető égetett cserépből készült.

Felhasznált irodalom:
Szénási György: Svájc – Cartographia útikönyvek, Cartographia Kiadó, Budapest 2002.
Svájc: https://hu.wikipedia.org/wiki/ Sv%C3%A1jc 2023. január 1.
Goetheanum: https://de.wikipedia.org/ wiki/Goetheanum 2023. január 2.
Phillimore P.: Hollandia – Cartographia Kiadó, Budapest 1997.
Hollandia: https://hu.wikipedia.org/wiki/ Hollandia 2022. november 24.
Radio Kootwijk (zender): https://nl.wikipedia.org/wiki/Radio_Kootwijk_(zender) 2022. december 25.
Belgium: https://en.wikipedia.org/wiki/ Belgium 2023. január 3.
Denoël J-F., Espion B., Hellebois A., Provost M.: Histoires de Béton Armé – Patrimoine, Durabilité et Innovations – Febelcem Kiadó, Bruxelles Csehország: https://hu.wikipedia.org/wiki/Csehorsz%C3%A1g 2022. december 18.
Karlovy Vary: https://hu.wikipedia.org/ wiki/Karlovy_Vary 2022. december 10.
Hotel Imperial, Karlovy Vary, Csehország: https://www.turistika.cz/mista/hotel-imperial-v-karlovych-varech-prvni-zelezobetonovy-objekt-na-ceskem-uzemi/ detail 007-2023 Turistika.cz s.r.o.

(fotók: https://hu.123rf.com/ Wikipédia)