Lapszámok

2022. október XXX. évfolyam V. szám

Kovács Ferenc: KV Előregyártott társasház – A társasházépítés jövője


Bodóterasz 4 társasház építés közben

Értéket adni a jövőnek egy bizonytalan jelenben. Ez motivált minket, amikor elhatároztuk, hogy közel egy év alatt át akarunk adni egy 120 lakásos társasházat. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani, tervezői és gyártói innovációnkkal létrehoztunk egy skálázható építési rendszert lakóépületek számára.

Az elmúlt 20 évben Miskolc Bodótető városrészen már több mint 300 társasházi lakást építettünk. Vállalatunk életútja, az elérhető építési telkek és a gazdasági kilátások is úgy hozták, hogy még egy ilyen projektet be tudunk fejezni, de csakis akkor, ha villámgyorsak leszünk. További korlátozó tényező volt az elérhető élőmunkaerő mennyisége és főleg a minősége. Az idővel is számolnunk kellett, mivel az egyre jobban növekvő infláció és a kedvezőtlen gazdasági folyamatok már egy éve is látszottak. Végeznünk kellett az építéssel, amíg nyugodt környezetben tudunk dolgozni.

Harmincéves generálkivitelező tapasztalatunk során jócskán használtunk üzemben készült elemeket. Például már a 2000-es évek elején is kéregpanellel készítettük a födémeket. Az elmúlt években egyre több és egyre nagyobb ütemben mertük elhagyni a helyszíni monolit építési módszereket. Személy szerint nagyon lelkesedem az előregyártott szerkezetekért, szó szerint imádunk gyártani. Ettől már csak azt szeretjük jobban, ha egy teljesen új elemet vagy egyedi konstrukciót valósíthatunk meg; látni, ahogy a 3D-modell sablont formáz a valóságban, majd másnap egy új kizsaluzott termék születik.


Globális 3D szerkezeti modell

A szenvedélyünk találkozott a fenti markáns célok és a kijózanító valóság támasztotta igényekkel. A döntés egyszerű volt és egyben felvillanyozó: építsünk előregyártott társasházat! Befektetői érdekünk és tervezői elveim is azt diktálták, hogy a tartószerkezet idomuljon az építészethez. Akármennyire is innovatív építési megoldásokkal készül egy ház, a leendő lakók igényeit kell szem előtt tartani. A társasházat 120 db, egyenként 60 és 140 m² közötti alapterületű lakások alkotják. Mindegyik önálló erkéllyel rendelkezik, ráadásul a nagyobb egységekhez 40 m²-es panorámateraszok is tartoznak. Az építészeti és tartószerkezeti tervezést összhangba kellett hozni, ami remekül sikerült. A lehető legkisebb keresztmetszeteket használtuk, hogy a végleges állapotban észrevehetetlenek legyenek az előregyártásból adódó kapcsolati formák. A korábbi munkáink során voltak kellemetlen pillanataink, amikor például a szerelvények vagy a vasszerelés nem fért be a tervezett helyre. Azért, hogy az ilyen hibákat kiküszöböljük, úgy döntöttem, hogy a teljes ház tartószerkezetét az utolsó vasig és szerelvényig felépítjük a virtuális térben is. A gyártmánytervek készítése közben ellenőriztük a vasvezetés, a szerelvények kapcsolatát, a gyárthatóságot és a szerkezet összeépíthetőségét is.


VB pillérfej-vasalás és szerelvény 3D modellje

A társasházat négy tömbre és ennek megfelelően négy dilatációs szakaszra osztottuk. Az épületek tartószerkezete pontalapokról kiinduló, pillérvázas szerkezetű, melyet a megfelelő helyeken merevítőfalak támasztanak meg oldalirányban. A két első épület alatt egyenként 1 200 m² alapterületű teremgarázs kap helyet. Összességében elmondható, hogy a tömbalapok kivételével minden üzemi körülmények között készült. Az általunk használt előregyártott tartószerkezeti elemek: kehelyalapok, talpgerendák, pillérek, gerendák, falak, liftaknák, lépcsők, erkélylemezek és kéregpanelek.


A tervezett 1 cm illesztési hézag

Ugyan hozzászoktunk a nagy munkákhoz, de az ötezer darab termék megvalósítása, térbeli és időbeli elosztása is jelentős kihívások elé állított minket. Ehhez a munkához külön nyilvántartási rendszert kellett készítenünk. Művezető kollégámmal fogadást is kötöttünk, hogy vajon mennyi idő után lesz „hajba kapás” azért, mert nincs ott időben a termék az építkezésen. Én arra fogadtam, hogy a kivitelezés előtt fogunk járni és nem lesz nagyobb fennakadás. Én nyertem.


Pillér középső konzol és vasalása a sablonban

A tíz hónapos átfutás alatt a projekt az üzemünk gyártókapacitásának 40%-át kötötte le. Naponta átlagosan 6 db gerenda, 4 db pillér, 100 m² kéregpanel és 24 m² fal készült el.

Az alapozás legelső fázisától kezdve geodétát vettünk igénybe, aki milliméter pontosan kitűzte a pillérvázas épület raszterpontjait. A termékek közötti tervezett illesztési hézag 10 mm.


Pillérfej, előregyártott födém, gerenda és felső vasalás 3D csomóponti modellje

Az elkészült tömbalapokra kerültek az előregyártott kehelyalapok. Ebben az esetben nemcsak a kehelynyak, hanem a lemez is előregyártott volt – egy egységet képeztek. Jellemző méretük a 150x150 cm, valamint 150x240 cm voltak. Az alaptesteket az épület peremei mentén és a merevítőfalak alatt 30x30 cm-es talpgerendák kötötték össze. A pincéből induló 30x60 cm-es pillérek egyszintesek, míg felfelé haladva 30x40 cm, illetve 30x30 cm keresztmetszetű kétszintes pilléreket alkalmaztunk. A merevítőfalak 16 cm vastagságúak, melyek a pillérek és a födém között tárcsaként merevítik a szerkezetet. A vízszintes teherhordást jellemzően 30x30 cm-es gerendák és a 18 cm vastag födém adták. A vasbeton lemezt 6 cm kéregpanellel és 12 cm helyszíni felbetonnal készítettük el.

Az erkélyeket hagyományosan a hőhíd miatt körbe kell szigetelnünk, ami jelentős élőmunkával jár. Ennek kiküszöbölésére a 305x500 cm, 14 cm vastag előregyártott erkélylemezek csak pontonként kapcsolódnak az épülethez.

A liftakna öt szintet köt össze és a pincéből kiindulva közel 13 m magasságú. Egy-egy szint összeépítése egy-egy órát vett igénybe a helyszínen. Eköré szintén üzemben készített, három karú lépcsőkarok kerültek.


Előregyártott társasház építés közben

Az épület külső falai a PORFIX könnyű és pontos falazóanyagaival, valamint 20 cm vastag hőszigeteléssel készültek. A lakások közötti hanggátlást több rétegű fal kialakításával értük el.

A tartószerkezet innovációján túl a gépészet terén is újragondoltuk a hagyományos megoldásokat. Öt éve tértünk át a levegő-levegő hőszivattyús fűtés-hűtés alkalmazására. 2017-től kezdődően több mint háromszáz lakást készítettünk így el. Minden lakás egyedi egységgel rendelkezik, ami növeli a komfortot, a rendelkezésre állást és csökkenti a rezsidíjakat. A teremgarázsban elektromosautó-töltőket telepítünk, a tetőre pedig napelemparkot.

A társasház összesített energetikai jellemzőjének értéke 70, energetikai besorolása BB.

Az alkalmazott előregyártott tartószerkezeti rendszer modul méretekben testreszabható. Néhány lakásos kialakítástól egészen több száz lakásos házakig skálázható. A kivitelezési költségek, az átfutási idő és a tervezhetőség érezhetően kedvezőbb, mint a hagyományos építési rendszerek esetében.

A 120 lakásos társasház alapozása és szerkezetépítése összesen 11 hónap alatt készült el, 1 db 40 tonnás autódaru, 2 db 34 m-es toronydaru, 3 mérnök kolléga és 12–20 fős szerelőbrigád segítségével.

Bodóterasz 4 társasház nyers előregyártói adatai
202 db VB kehelyalap (6 db gyártmánytípus, 286 m³);
519 db VB pillér (101 db gyártmánytípus, 332 m³);
1 076 db VB gerenda (83 db gyártmánytípus, 532 m³);
250 db VB fal (50 db gyártmánytípus, 394 m³);
74 db VB erkély (4 db gyártmánytípus, 191 m³);
26 db VB liftaknaelem (7 db gyártmánytípus, 36 m³);
22 db VB lépcsőelem (5 db gyártmánytípus, 20 m³);
154 db VB talpgerenda (19 db gyártmánytípus, 65 m³);
2 751 db VB kéregpanel (81 db gyártmánytípus 908 m3 – 15 000 m2)

Összesen: 2 764 m³ előregyártott szerkezet – 320 db 24 t-s kamion fuvar

 

Gyártó: KV Építőipari Kft. – www.kvkft.hu
Facebook: www.facebook.com/kvbeton

(fotók: KV Kft.)