Lapszámok

Cikksorozatunkban folytatjuk annak az izgalmas építőanyagnak a történetét, amely mára a legfontosabb építőanyaggá, egyben a földön a víz után a legnagyobb mennyiségben használt anyaggá vált. A római kort követően áttekintettük a középkor történetét, eljutottunk a beton legújabb kori felfedezéséig, majd egy népcsoport, a nabateusok miatt visszatértünk a római kort megelőző időszakra. Megnéztük a mai korszerű vasbetonok kialakulásának folyamatát, majd áttekintettük, hogy hogyan alakultak ki a mai értelemben vett korszerű beton- és vasbeton szerkezetek. Az előző két részben időben egy kicsit ismét visszakanyarodtunk a cement kedvéért és megnéztük, hogyan terjedt el a portlandcement Európában, Észak-Amerikában, Törökországban és Ázsiában, ahol Kínával külön is foglalkoztunk.

Ateljesség igényével most megnézzük a világ eddig nem tárgyalt részeit, így a cikksorozatnak ebben a részében áttekintjük a portlandcement elterjedését Közép- és Dél-Amerikában, majd átugrunk Afrikába, és innen egy még nagyobb ugrással bepillantunk Ausztrália fejlődésébe is.

Közép- és Dél-Amerikában csak a 20. század elején kezdődött el az iparosodás és az is lassan haladt előre. Ebben a térségben az Egyesült Államoknak volt jelentős gazdasági és politikai befolyása. Ennek ellenére a latin-amerikai országok sokáig érdekes piacok maradtak az európai cementexportőrök számára is. A helyi cementipar ebben az időszakban főként csak félénk próbálkozásokból állt. Gyakran adódtak műszaki vagy pénzügyi problémák. A legfőbb ok azonban a külföldi verseny volt, ami nem kedvezett a helyi cementipar kialakulásának. Az első világháború alatt a világszerte elérhető cement mennyisége és különösen a szállítási kapacitás jelentősen visszaesett, így a cementárak ebben a régióban néhány év alatt megháromszorozódtak. Ez a hazai cementipar felgyorsulásához vezetett. Az 1930-as évekre az éves cementfelhasználás elérte a 3,6 millió tonnát, amiből már csak 0,8 millió tonna volt az import. Különösen Németország és Belgium szolgálta ki a cementpiacot az 1930- as évek közepéig. Nagy-Britannia korán kilépett, mivel nem érdekelte az alacsony bevétel, vagy túlságosan érintett volt saját gyarmataiban.

Dél-Amerikában Argentína volt az első ország, ahol cementgyár létesült. Ez az üzem 1872-ben épült fel Rosarioban, amely Buenos Aires északnyugati részén fekszik. Ezt követte a közelben, szintén Buenos Airesben a Barracas-i üzem, amelyet 1876-ban alapított az angol mérnök, J. F. Batema. A modern Argentína 1880 és 1916 között jött létre, amikor az argentin gazdaság virágkorát élte. A 20. század elején a világ tíz leggazdagabb országa közé tartozott Argentína, miközben a lakosság száma a hétszeresére nőtt.

"Csak 1920-ra jöttek létre Ausztrália tartományaiban a hazai cementgyárak, amelyek összesített termelése 420.000 tonna volt ekkor"

A második szereplő a cementpiacon Brazília volt, ahol 1892-ben épült fel Louis Nórbrega irányításával a Rodovalho-i üzem, nem messze a Tocantins folyótól, amely Brazília központi folyami artériája. A folyó neve a helyi tupi nyelven a tukán nevű madár csőrét jelenti. A brazil cementipar igazán csak 1926- tól kezdett növekedni, amikor a Compania Brasileira de Cimento Portland S.A. vállalat Peru nevű üzeme felépült 1926-ban Sao Pauloban. A gyár éves kapacitása 100.000 tonna volt. Brazíliában az 1891-es első köztársasági alkotmány elválasztotta az államot az egyháztól és szövetségi államot hozott létre erős, az elnök kezében összpontosuló hatalommal. Sao Paulo volt ekkoriban az ország gazdasági központja. Az egymást gyorsan követő kormányok egy ideig képesek voltak elősegíteni az ország gazdasági fejlődését, de az 1929-ben kirobbant gazdasági világválsággal már nem tudtak mit kezdeni. A gyártott cement mennyisége már 96.000 tonna volt ebben az évben.

Közép- és Dél-Amerika többi országa is fokozatosan kapcsolódott be a cement gyártásának folyamatába. Guatemalában 1899-ben, Uruguayban 1911-12-ben, Chilében 1906-ban, Venezuelában 1907-ben, Mexikóban 1906–09 között épültek fel az első gyárak. Ezeket követték Peruban az 1922-ben, Ecuadorban az 1923-ban, Kolumbiában az 1925-ben és Bolíviában az 1928-ban felépült üzemek. A cement térnyerése tehát ebben a régióban is folyamatos volt.

Gondolatban átrepülve Afrikába egy teljesen más világban találjuk magunkat. Az afrikai kontinensről a 15. és 19. század között tízmilliós nagyságrendben vittek ki rabszolgákat a hiányzó munkaerő pótlására és nem utolsósorban költségcsökkentési céllal. Nagy-Britannia csak 1807-ben tiltotta be a rabszolgák kereskedelmét, de az Egyesült Államokban továbbra is heves vita folyt a témáról és polgárháború is kirobbant az amerikai északi és a déli rabszolgatartó államok között. Végül 1865-ben az Egyesült Államok is betiltotta ezt a tevékenységet, azonban Brazíliában még 1888-ig virágzott a munkaerő pótlásának ez a módja. A kontinens gyarmatosítása a 19. században kezdődött el, és 1900-ban területének 90%-a gyarmat lett. A gyarmatosító országok a britek, franciák, németek, belgák, olaszok, spanyolok és portugálok voltak.

Nem csoda, hogy Afrikában csak később tudott lábra állni az önálló cementipar is. Ebben élen járt Egyiptom, ahol a Szuezi-csatornánál – amely 1859 és 1869 között épült meg – már használtak betont. Igaz, hogy az ehhez szükséges cementet még Franciaországból hozták be, de ez lökést adott a helyi ipar létrejöttéhez. Az első üzem Massarában épült fel Kairó közelében 1895-ben. Az anyagi hátteret belga tőke biztosította.

Egyiptomot Algéria követte, amely ebben az időben még francia gyarmat volt. Függetlenségét csak a nyolc évig tartó algériai háborút követően 1962. március 19-én tudta kivívni, amely időpontban létrejött egy tűzszüneti megállapodás és az Algéria függetlenségét elismerő éviani egyezmény. Az első cementipari vállalatot a franciák 1900-ban alapították meg Chaux et Ciments Algeriens néven, a már működő négy kis üzem összevonásával, összesen 60.000 tonna kapacitással.

Marokkó hosszú ideig csak importálta a cementet, majd röviddel az I. világháborút követően jött létre egy kis üzem 20.000 tonna kapacitással. Tunéziában hasonló volt a helyzet és csak a II. világháború előtt, 1931-ben épült fel az első üzem. Líbiának még később, csak 1961-ben jött létre saját cementgyára. Dél-Afrikában már korábban, az 1920-as években megvalósult az ország saját cementipara, amelyet az arany- és gyémántbányászat jövedelmezősége tett lehetővé. 1930-ra már öt cementipari vállalat működött összesen 600.000 tonna kapacitással.

És most ugorjunk egy még nagyobbat, és nézzük meg, hogyan és mikor alakult ki Ausztrália cementipara. Mint tudjuk, Ausztrália iparosodása az aranylázzal kezdődött az 1850-es években, amely az eurekai lázadáshoz vezetett. 1851-ben Melbourne közelében aranyat találtak, pár hónappal később pedig Victoriában, Új-DélWales-ben és a Nagy-Vízválasztó-hegységben is. Az arany Melbourne-ből nagyvárost teremtett szállodákkal, színházzal, bankokkal és közvilágítással. Több helyen találtak ezüstöt, rezet és cinket is, melynek ipari mértékű bányászata a gazdaság forrása lett. Az önállósági törekvések ezért itt is felütötték a fejüket és 1901-ben a kontinens brit gyarmatainak uniójából létrejött Ausztrália (Commonwealth of Australia) mint a Brit Birodalom egyik belső önkormányzattal rendelkező domíniuma.

Ausztrália azonban hosszú ideig brit gyarmat volt. Az első telepesek a 18. század végén jelentek meg Sydney régióban. Legtöbbjük brit börtönlakó vagy ír szabadságharcos volt. Az építőanyagok választéka ekkor még szűkös, így Sydney-ben az első lakásokat egyszintes kunyhók jelentették. Még jóval 1790 után is csak agyagból vagy egyszerű mésztermékekből épültek ezek. Ugyanakkor a Parker-féle római cement híre már korán, 1826-ban eljutott ide. 1861-ben az építész J. M. Robertson szabadalmat kapott hidraulikus mészre és római cementre. Üzemet is létrehozott, azonban ez nem vált sikeressé. A hazai cementipar kialakulása lassan haladt, mivel az anyaország ellátta Ausztráliát a szükséges mennyiségben Parker-féle római cementtel, majd később portlandcementtel is.

Az évek során még több próbálkozás is történt, de e termékek ára általában nem volt versenyképes az anyaországból érkező termékekével. Csak 1920-ra jöttek létre Ausztrália tartományaiban a hazai cementgyárak, amelyek összesített termelése 420.000 tonna volt ekkor. Az egységes ausztrál cementszabványokat – ezt követően – 1925-ben vezették be.

Átnézve minden földrészt és szinte minden országot láthattuk, hogy a 19. század végén és a 20. század elején széles körben elterjedt és felvirágzott a cementgyártás. 1960-ra a Föld szinte minden országa létrehozta a saját cementiparát, segítve ezzel mindenhol a gazdaságos építést. A francia Monier virágcserepéből és a szintén francia Lambot csónakjából alakultak ki a ma ismert vasbeton szerkezetek. A beton- és vasbeton szerkezeteket mára a világ minden országában alkalmazzák és azt jellemzően helyi anyagokból állítják elő. Ezek közül az anyagok közül legfontosabb a cement, amely a beton elsődleges kötőanyaga. A hidakat, utakat, alagutakat, vasutakat, kikötőket, repülőtereket és nyugodtan mondhatjuk, hogy mindenféle építményt ma már beton és cement nélkül sehol sem lehet megépíteni.

Felhasznált irodalom:
Rainer Nobis: Illustrated History of Cement and Concrete – The Exciting Development of two Outstanding Building Materials. ZVD Kurt Döringer GmbH & Co. KG, Heidelberg, 2021.
Wikipedia: Argentína. https://hu.wikipedia. org/wiki/Argent%C3%ADna#F%C3%BCggetlen_Argent%C3%ADna, 2021. 12. 27.
Wikipedia: Tocatins River https://en.wikipedia.org/wiki/Tocantins_River, 2022. 02. 21.
Wikipedia: Brazília. https://hu.wikipedia.org/wiki/Braz%C3%AD - lia#K%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g, 2022. 03. 05.
Wikipedia: Afrika történelme. https://hu.wikipedia.org/wiki/Afrika_t%C3%B6rt%C3%A9nelme, 2022. 02. 06.
Wikipedia: Algéria. https:// hu.wikipedia.org/wiki/Alg%C3%A9ria#A_f%C3%BCggetlens%C3%A9gi_ h%C3%A1bor%C3%BA, 2022. 01. 29.
Wikipedia: Ausztrália. https://hu.wikipedia.org/wiki/Ausztr%C3%A1lia_(orsz%C3%A1g)#Az_iparosod%C3%A1s_kezdetei,_az_aranyl%C3%A1z, 2022. 03. 08.

(fotók:hu.123ft.hu)