Lapszámok

Évtizedekig a BME Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszékén oktatta az építőanyagokkal kapcsolatos ismereteket dr. Arany Piroska, aki a betonok területén is jelentős ipari minőségellenőrzési feladatokat látott el. A hallgatók szerették és nagyra becsülték tudását, gyakorlati tapasztalatait és feléjük irányult figyelmét.

- Építőmérnökként diplomázott, majd műszaki doktorátust szerzett. Nőként miért ezt a pályát választotta?
- Mindig is szerettem a reál tantárgyakat, és nem „nőként” választottam ezt a pályát. Nem volt családi indíttatás, elsőgenerációs értelmiségi voltam. Az esetleges egyetemi továbbtanulás szempontjából meghatározó volt középiskolám, az Ybl Miklós Építőipari Technikum, amely akkoriban az egyik legerősebb iskola volt. Itt megszerettem az építészetet, a rajzot és a statikát is.

- Évtizedekig tanította a BME-n az építőanyagokkal kapcsolatos ismereteket. Ebben milyen szerepe volt a betonnak?
- A betonnak a laborgyakorlatokon volt különleges helyzete. Az egyik gyakorlati órán a „frissbetonnal” ismerkedhettek meg a hallgatók, maguk keverhették össze a beton alkotóit, lapáttal, kézi erővel. Persze volt a tanszéken betonkeverő, de a kézi keverésnél a szemük előtt alakult ki a megfelelő keverék, a konzisztencia, és készültek a próbakockák. Egy másik órán a szilárd beton vizsgálata következett. Nem minden hallgató lelkesedett a „piszkos munkában” való aktív részvételért…

- Pályafutása során a számtalan anyagvizsgálati, ipari minőségellenőrzési feladat nyomán összességben milyen megállapításokra jutott a betonnal kapcsolatban?
Milyenek voltak évtizedekkel ezelőtt a betonok és milyenné váltak az új anyagoknak, technológiáknak köszönhetően? - Nagyon leegyszerűsítve míg korábban egyetlen jellemző adat, a beton nyomószilárdsági osztálya és a rendelkezésre álló szerény cementválaszték voltak a meghatározók, addig ma már nagy érzékenységgel tudjuk meghatározni a beton összetételét, az előállítási folyamatot, a belőle készülő szerkezet számos paraméteréhez igazodva. Mindezt igen széles cement- és adalékszeranyag-választék, illetve modern technológiai eszközök biztosítják. Ugyanakkor elengedhetetlen a szakemberek lelkiismeretes munkája, akik részt vesznek a beton előállításában, az összetétel tervezésétől a szerkezeti beton utókezeléséig.

- Nőként miként tudott érvényesülni ebben a férfias, építőipari, mérnöki közegben?
- Soha nem szerettem a „női” vagy „férfi” nézőpont hangsúlyozását. Talán azért sem, mert a 32 fős technikumi osztályunkban heten voltunk lányok, akiknek meg kellett szokniuk, hogy elsősorban osztálytársak vagyunk és nem fiúk meg lányok. És a tanári kar döntő többsége is férfi volt, az akkori kor nagynevű statikusai, építészei. Ez sokszor nem volt egyszerű helyzet, de ezt adottságként kellett kezelni, a nehézségekkel együtt. Az estleges hátrányok, előítéletek miatt sokat kellett tanulni, meg dolgozni is.

- Milyen kérdések, kihívások foglalkoztatták/foglalkoztatják a munkáját illetően?
- Az aktív egyetemi éveim alatt – az oktatás mellett – elsősorban nem az elméleti kutatás foglalkoztatott, hanem inkább az oktatott anyagok minél jobb alkalmazása. Ennek valós közege volt a betontechnológia, elsősorban az ipari megbízások keretében végzett „helyszíni beton minőség-ellenőrzés”. Ott állni a kiérkező mixer mellett, érezni a beton „illatát” és segíteni a frissbeton átvételekor az esetleges korrekciók elvégzését.

Palotás László egykori (kétszeres-Kossuth díjas!) mérnök-professzorom egyik mondása nagyon megragadott: „Az építőanyag nem önmagában fontos, hanem a végeredmény, a beépített szerkezeti anyag, az lesz a meghatározó”. És ez a betonra különösen igaz…. Nyugdíjasként még volt lehetőségem tíz évig a tanszék oktatásában és kutatási-ipari megbízásos munkáiban is részt venni. Ezért köszönet illeti az akkori Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék tanszékvezető professzorát, Dr. Balázs L. Györgyöt tanár urat. A családi vállalkozásban – amely már több mint 30 éves – ma már elsősorban épületdiagnosztikával foglalkozunk.

- Önnek mi jelentette a sikert? Mire a legbüszkébb a munkájával kapcsolatban?
- Minden oktatónak van egy egyénisége, habitusa, ami a hallgatóknak vagy szimpatikus vagy nem. Igyekeztem partnernek tekinteni őket, ez nagyon fontos. Nem vagyok büszke, az oktatási munka „eredménye” később jelentkezik, visszatérő volt hallgatók véleményéből, tevékenységéből.

Nagyon-nagyon régen, amikor még nem volt hallgatói képviselet, a hallgatók nem véleményezték az oktatókat, nem volt világháló, ahová ma felírhatják a véleményüket, és ahol nem követelmény a kulturált hangvétel sem…. Engem kezdő oktatóként érdekelt, mi a hallgatók véleménye az óráimról. Félév végén, az utolsó gyakorlaton kértem a csoportomat, egy üres lapon válaszoljanak 3 kérdésemre: Mi tetszett legjobban a félév gyakorlatain? Mi tetszett legkevésbé? Mit javasolna másképpen csinálni? Sokat tanultam ezekből…