Koji: az építőipar teljesítménye idén elérheti az 5000 milliárd forintot
Az idei jó év lesz, hiszen az első nyolc hónap teljesítésével az építőipar utolérte a 2019-es év időarányos teljesítését. Nagy valószínűséggel az idén el fogja érni az ágazat az 5000 milliárd forintot, amit még soha nem teljesített – jelentette is Koji László, az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetségének elnöke a Budapesten megrendezett 6. Országos Építőipari Szakember Találkozón.
Az egész napos, közel négyszáz szakember részvételével zajló eseményen szakmai előadások, alkalmazástechnikai bemutatók, szakmai kiállítás és vásár várta a szakembereket. A legújabb építési technológiák, anyagok, szerszámok mellett a digitalizáció előnyeiről is hallhattak előadásokat a szakemberek.
Koji László szerint a beruházások bővülése ellenére az ágazat problémái ugyanazok, mint két éve, amikor azt a célkitűzést fogalmazta meg, hogy az építőiparnak szintet kellene lépnie, legalábbis a rend, a verseny, illetve a képességek területén. Hiába foglalkoztat ma az ágazat már 355 ezer embert, a szakmunkás- és a mérnökhiány továbbra is meghatározó.
A kontárok elleni közös fellépésre szólított fel előadásában Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője. A vállalat nyári kutatása szerint a kontárok miatt nagyon alacsony a bizalom szintje az építőipari szakemberekkel szemben, az építtetők 34 százaléka szenvedett már kárt kontármunka miatt az elmúlt egy évben, az átlagos kárösszeg pedig 753 320 forint volt. Markovich Béla szerint a Szakember Találkozón jelen lévő szakemberek tehetik a legtöbbet a kontármunka ellen. A legfontosabb, hogy törekedni kell a lehető legjobb minőségű munkára, csak olyat szabad ígérni és vállalni, ami betartható. Emellett a szakembereknek aktívan kell kommunikálniuk referenciáikat a közösségi oldalakon, hogy a megrendelőknek legyen alternatívájuk.
(fotó: Mapei)