Müller Cristina: 30 éves az ASA Építőipari Kft. Visszatekintés egy előregyártó múltra
A változó társadalmi, gazdasági és műszaki kontextusban a vállalkozást örökös próbaterhelések érik, a hajszálrepedések velejáró jelei a létezésnek, a nagyobb repedések a fejlődés motorját jelentik. Globális, ügyfélközpontú szemlélet, magas minőség és újítás, innováció – ez volt és ez szeretne a jövőben is az ASA védjegye lenni.
Az ASA Építőipari Kft. története 30 éve indult, amikor a csökkenő megrendelések és a fenyegető csődtörvény elől a 31-es Állami Építőipari Vállalat előtt álló egyetlen kiút a privatizáció volt. Ehhez szükségeltetett Ábrahám András vállalkozói bátorsága és hozzáértése. Az első, már ASA projekt a Suzuki autógyár volt Esztergomban, egy nagyon széles autóipari gyártói és beszállítói projektpalettán. A 30 év alatt építettünk már az Audinak, a Mercedesnek és hasonló világmárkák magyarországi beszállítói számára gyártócsarnokokat, öntödéket, s újabban végeláthatatlan igényekre akkumulátoralkatrész-gyárakat (Toray Nyergesújfalu, SKI Iváncsa).
Puskás Aréna (fotó: Xavier Popy)
Szintén az induláshoz köthető lényeges pillanat, hogy a Philips cég a magyar piacot célozta meg. Az akkori megrendelői döntéshozók elmondása szerint az ASA azzal győzte meg őket, hogy a műszaki, gazdasági és határidő kérdéseikre azonnal tudtunk válaszolni, ezeket a megrendelő számára szenzitív témákat egységes egészként tudta kezelni az akkori ASA-gárda, Polgár László műszaki igazgató irányítása alatt. 30 évvel később már a műszaki összetett ábrázolásokat és a pénzügyi megvalósítás idősíkját is egy rendszerben vizsgáljuk. Régen is az összetett látásmód volt a siker kulcsa, ma már mindenki számára világos, hogy a BIM tudhatja a mai valóság és az elkövetkező évek felgyorsult, mind összetettebb műszaki és erőforrás-kímélő kihívásait kezelni.
Az ASA-szemlélet egy másfajta minőséget és innovációt jelentett a megrendelők számára. Így született sokéves jelmondatunk: Minőség és innováció az építésben.
Fotó: Jós Tibor
Ezt a sikeres projektet sok más osztrák megrendelés követte: a körmendi ADA bútorgyárnál az osztrák statikus tervellenőr nem engedélyezte az akkor érvényes magyar szabvány szerinti tervezést, mi viszont nem akartunk az osztrák szabvány szerint tervezni. Így került sor arra, hogy a magyar építőiparban az elsők között kezdtünk el az egységes európai szabvány, az Eurocode alapján dolgozni.
Az ASA-történet szintén meghatározó eleme a Metro áruházak építése, hisz ezek kapcsán kezdődött a külföldi terjeszkedés, aminek következménye, hogy az ASA rövid időn belül egy tordai leányvállalattal (ASA Cons Románia), valamint egy Ukrajnában magyar építőiparosok által alapított vállalaton belüli résztulajdonnal (3 Betony), továbbá szerbiai érdekeltséggel gyarapodott.
A 2000-es évek a bevásárlóközpontok és raktárak építésének fénykora volt. Építettünk Ikeát és Árkádot az Örs vezér téren, Lurdy-t, Bukarestben Kikát, Békéscsabán pedig a Csaba Centert stb.
Aztán jött a válság. Puszta szerencsével vagy jó megérzéssel a magyar fő- és kisebbségi tulajdonosok az ASA cégcsoportot áruba bocsátották. Az ügylet csupán pár héttel a krach előtt zárult. Így a 2008. utáni nehéz évek egy olyan nemzetközi cégcsoporton belül értek minket, ami valós és életmentő anyagi hátteret tudott biztosítani. Az akkor még finn-francia érdekeltségű Consolis már az idő tájt is évszázados tapasztalattal és Európán is túl nyúló nemzetközi jelenléttel rendelkező vasbeton előregyártó cégkonglomerátum volt. Mára egy letisztult portfólióval, világos stratégiával és a helyi közösségek fejlődéséért tevékenykedő, a fenntartható beton nagyköveteként tekint magára a Consolis, amely évszázados tudással évszázadokra épít.
Minőségi építés a minőségi életért. Magyar Consolis vállalatként mi így viszszük tovább a korábbi jelmondatunkban megfogalmazott értékrendet, ami a Consolis nemzetközi nyelvén így hangzik: Well-built for well-being. |
2013-ban, még javában a válság utáni nehéz években építettük az első stadionunkat, Debrecenben a Nagyerdei Stadiont, ahol gyártástechnológiai szabadalmat is levédettünk. S az elmúlt években ezen referencialistánk olyan létesítményekkel gyarapodott, mint pl. a Hidegkúti Nándor Stadion, a szombathelyi Haladás Sportkomplexum focistadion és multifunkciós sportcsarnok, a Puskás Aréna, a Bozsik Stadion, vagy legutóbb a budapesti Multifunkciós Kézilabdacsarnok, aminek befejező munkálatai jelenleg is folynak.
Siófok Sportcsarnok: 40 m-es utófeszített pillér beemelése (fotó: László Zoltán)
A jelenünket még igencsak nyomasztó pandémia a mi iparágunkba is érdekes csavart hozott. Ahogy az élet és a munkavégzés az online térbe terelődik, úgy az online kereskedelem háttérkiszolgáló egységei eszméletlen igényekkel jelentkeznek, úgy tűnik, hogy nincs az a raktárkapacitás, ami túl sok lenne. Az M0-s mentén gombamódra nőnek a nagyobb és nagyobb raktárak. Míg 2020-ban azzal büszkélkedtünk, hogy mi építettük a legnagyobb, 100.000 m² nagyságú Pepco-raktárat az M0-M5-ös csomópontban, addig idén alig pár kilométerre a JYSK 160.000 m²-es kelet-európai elosztóközpontot épít. Igaz, mi itt csupán falpanelgyártással, ipari padló- és térbetonkészítéssel tudtunk részt vállalni.
Korábban szintén ASA sajátosság volt, hogy a vasbeton szerkezetek tervezése, gyártása és szerelése mellett ipari padlót is készítettünk, mégpedig a high-end termékpalettához tartozó padlókat, a műszakilag összetett, nagy felületsíkpontosságú, különleges, de sajnálatos módon iskolában meg nem szerezhető szaktudást igénylő padlókat. Akkoriban a gépesítés jelentett minőségi ugrási lehetőséget. S a szakképzés hiányában ezen munkaerőigényes szakiparban manapság is a legújabb technológiák, fejlesztések tudják garantálni a fejlődést.
Az elmúlt három-négy év beruházásai egy korábban elképzelhetetlen növekvő tendenciát mutató kapacitásleterhelést okoztak a magyar piacon. Ebben az időszakban sorra dőlnek meg saját rekordjaink:
- legyen az a vállalt határidőre és elvárt minőségben kivitelezett Puskás Stadion szerkezetrész - az eddigi legnagyobb projektünk;
- a negatív házgyári imázst leküzdő munkaerőhiány miatt elsőként monolitról vasbeton előregyártásra áttervezett Cédrus Lakópark Szegeden – az első lakáscélú ASA-projekt; vagy
- a design&build újdonságával és műszaki bonyolultságával, vasalási mission impossible helyzeteivel egy új fejlődési trendet megcsillantó Multifunkciós Kézilabdacsarnok Budapest – a talán legbonyolultabb projektünk.
A legek listája ezzel messze nem ér véget. Az ASA-sikermodell része az is, hogy a megrendelői előnyök biztosítására akár kulcsrakész megoldásokkal is tudunk szolgálni, a koncepciótervtől a létesítmény átadásáig. Így születtek az évtizedek alatt különböző generálkivitelezési sikertörténetek, olyan partnerekkel, mint a Richter Gedeon Nyrt. – amelynek gyártólétesítményt, tisztateres csomagolóegységet készítettünk az igazán nehezített környezeti körülmények ellenére határidőre –, vagy a hatvani Csabacast öntöde, esetleg a békéscsabai és orosházi Linamar projektek.
Az ASA csapat (fotó: Vasicsek Viktor)
Mindezek során kivitelezési csapatunknak egész más kihívásokkal is szembe kellett néznie: zsugorodó, szakmailag alkalmas alvállalkozói piac, munkaerőhiány, hatványozottan szigorodó munkavédelmi elvárások, amikre a hazai építési kultúra csak nehézkesen reagál, alapanyaghiány és a mindenkit sújtó, égbeszökő alapanyagárak. Mindezektől függetlenül sikerült olyan partnerek projektjeit sikerre juttatni, mint a Stephex Székesfehérvár, a Hell Szikszó, a Lidl és a JYSK Ecser ipari padlók. Megrendelőink elégedettségének bizonyítéka, hogy már több Metalobox, East Gate, Bosch beruházáshoz adhattuk hozzá tudásunk legjavát.
A probléma pozitív verziója az, amikor a munkákat nem keresni kell, hanem azok találnak meg minket. Úgy tűnik, a közeljövőben a kapacitásunk lesz a szűk keresztmetszet. De mint eddig is, a megrendelőink érdekeit szem előtt tartva azon leszünk, hogy az ASA Építőipari Kft. a következő 30 évben is sikeres, fenntartható és a helyi közösséget hosszú évtizedeken át szolgáló projekteket valósítson meg.
Köszönet Polgár Lászlónak értékes és érdekes ASA-történeti feljegyzéseinek megosztásáért.
Az ASA vezetősége nevében köszönetet mondunk minden kedves partnerünknek, megbízónknak, aki bizalmával és a céljai megvalósításában való közreműködés lehetőségével megtisztelt bennünket. Köszönet minden mostani és valaha volt ASA-dolgozónak, aki ideig-óráig, vagy akár hosszú évtizedeken át csapatunkat erősítette. Az, ahol most vagyunk, akik vagyunk, nélkületek nem jöhetett volna létre. Köszönjük! Együtt folytatjuk! #Join the Force! |