Lapszámok

A múlt évben a kezdetektől nagyjából 1960-ig mutattuk be a cementiparban dolgozó nők helyzetét. Idén azt vázoljuk, hogyan alakult a munkájuk NyugatNémetországban nem sokkal a háború utántól egészen napjainkig.

A második világháború után Nyugat-Németországban a nők csak rövid ideig élvezhették az elismerést, amit a romok eltakarításáért kaptak. Amint a férfiak visszatértek a frontról, át kellett adniuk a munkahelyüket, és vissza kellett térniük a háztartáshoz, illetve a gyermekneveléshez. Ha egy nő mégis megtartotta az állását, a társadalom szemében önzőnek minősült, gyerekeit pedig „kulcsos gyerekként” csúfolták. Az 1960-as években ennek megfelelően a Heidelberger Zementnél főleg hajadon nők vagy gyermekeiket egyedül nevelő anyák dolgoztak, akiknek férjük elesett vagy eltűnt a háborúban. Néhányan közülük több mint negyven éven keresztül voltak a cégnél, és közülük egy elérte a legmagasabb pozíciót, amit egy nő elérhetett: az igazgató titkárnője.

A takarítói állás tipikus női részidős vagy kisegítő munka volt a Heidelberger Zementnél (1960 körül)

A munka nem mehet a család és a háztartás rovására

Ehhez meg kell említeni, hogy a férjezett nők csak akkor vállalhattak munkát, ha ez nem akadályozta meg őket abban, hogy ellássák a háztartási és családi teendőket. Ha a férj úgy vélte, hogy utóbbi az előbbi kárára megy, jogi lépésekkel megszüntethette felesége munkaviszonyát. Ezt a törvényt a nyugatnémet parlament csak 1975-ben változtatta meg és egészítette ki a következő mondattal: „Mindkét házastársnak joga van kereső munkaviszonyban állni.” Az egyedülálló nők helyzete ilyen szempontból egyszerűbb volt. Szabadon választhatták meg munkahelyüket és munkaidejüket, saját keresetük volt, ami fölött önállóan rendelkezhettek – függetlenek voltak. Másrészt egy egész életen át el kellett tűrniük a rosszindulatú vénlányos megjegyzéseket és a kisasszonyként (Fräulein) való megszólítást.

A kisasszonyból asszony lesz

1975 áprilisában Baden-Württenberg tartomány kormányzata a következő rendeletet adta ki: „A hivatali nyelvezetben minden női személynek az »asszony« (Frau) megszólítás jár, ha az érintett személlyel kapcsolatban ettől eltérő kívánság nem ismert. A közigazgatási jog szerinti társaságok, intézmények, alapítványok számára ajánlott, hogy hasonlóképpen járjanak el.” Három hónappal később a Heidelberger Zement levelet küldött minden „hajadon, 18 év feletti, az igazgatóságon alkalmazott női dolgozójának” azzal a kérdéssel, milyen megszólítást szeretne a címzett a jövőben. Sokan az „asszony” mellett döntöttek, mások maradtak a „kisasszonynál”. Néhányan azt válaszolták, hogy a többséghez csatlakoznak. Három évvel később véglegesen megszűnt a „kisasszony” megszólítás. Ettől kezdve minden kolléganőt következetesen „aszszony”-ként tituláltak. Ebben az időszakban érezhetően megnőtt a nők aránya a vállalatnál. Sokan közülük részidőben vagy kisegítő munkakörben dolgoztak. A legtöbbjüknek csak egy gyermeke volt, és csak akkor kezdett (újra) dolgozni, amikor a gyermek iskolába ment. Férjes nők két gyermekkel igazi kivételnek számítottak, a harmadik gyermek születése után pedig nem tértek vissza a munkába.

Anne Ohlenmacher a Heidelberger Zement főigazgatójának titkárnője volt hosszú éveken át (1955 körül)

A feminista mozgalmak eredményei

Az 1970-es években a nők egyenjogúságáért harcoló mozgalmak küzdelmei az 1980- as és 1990-es években hozták meg gyümölcsüket. Ezekben az évtizedekben egyre több nő jutott vezető pozícióba és különleges jogosultságokhoz. 1980-ban kapta meg például az első nő a Heidelberger Zementnél a teljes körű ügyviteli meghatalmazást. Ennek a férjezett, gyermekes anyának a pályafutása úttörő volt a háború utáni Nyugat-Németországban. 1941-ben tanoncként kezdett a lengfurti cementgyár raktárában. Bár 1947- ben a gyermeke születésekor felmondott, és csak 1952-ben tért vissza a gyárba, lépésről lépésre haladt előre a hivatali ranglétrán. 1980-ban egy férfi kollégájával szemben kapta meg a cementgyár adminisztrációs vezetői posztját és ezzel együtt a teljes körű ügyviteli meghatalmazást.

A Heidelberger Zementnél dolgozó nők elismerésének újabb fontos lépése 1992- ben történt, amikor a cég történetében először egy nő is megkapta a cégvezetési meghatalmazást. A belső újság is egyre gyakrabban számolt be vezető pozíciókban dolgozó kolléganőkről, pl. egy kereskedelmi igazgatóhelyettesről, egy értékesítési menedzserről, osztályvezetőkről és a felügyelőbizottság első női tagjáról. Ekkoriban már érezhetően megnőtt az igény arra, hogy több nő kerüljön vezető posztra, de már ekkor megoszlottak a vélemények arról, hogy ezt előírt női kvóta segítségével kell-e elérni vagy sem.

Nők „férfias” munkakörben

Időközben egyre több nő vállalt munkát az addig „férfiasnak” számító munkakörökben, pl. a cég első női építőanyagvizsgálója 1987-ben. A „kivételekből” Németország újraegyesítése után egyre inkább tendencia lett, a női mérnökök száma is emelkedett. A „férfias” munkakörben dolgozó nők nagy többsége az egykori Kelet-Németországból származott. Ott ugyanis elvárás volt, hogy a nők teljes állásban dolgozzanak. Az NDKban nem volt ritka dolog, hogy a fiatal nők műszaki képzésben részesültek, és viszonylag magas vezetői pozícióba is eljuthattak. Az „új” szemlélet hozzájárult ahhoz, hogy az egykori Nyugat-Németország területén is újragondolják a nemek szerepét mind a családban, mind a munkában. Ezzel egy időben a német kormány jóváhagyta a második egyenjogúsági törvényt, amely többek között a munka és a család összeegyeztethetőségét hivatott elősegíteni. Az egykori nyugatnémet tartományokban viszont ekkoriban még hiányzott a törvénynek megfelelő bölcsődei, óvodai és iskolai gyermekfelügyelet.

Girls’ Day – műszaki pályák lányoknak

Időközben a politika és a gazdaság is felismerte annak fontosságát, hogy minél több nő lépjen műszaki pályára. 2001-ben jött létre például a Girls‘ Day nevű kezdeményezés, amelyben a Heidelberger Zement is részt vett. Az ennigerlohi cementgyárban ennek a napnak a keretében az iskolás lányok az építőanyagvizsgálók és a villanyszerelők munkáját ismerhették meg közelebbről. A különféle kezdeményezések sikerességét mutatja, hogy a HeidelbergCementnél az elmúlt két évtizedben jelentősen megnőtt a műszaki munkakörben, pl. üzemi lakatosként, teherautósofőrként, műszerészként, központi vezérlőkezelőként dolgozó nők száma.

Női menedzserek a HeidelbergCementnél a 2019-es Senior Manager Meeting-en (Handan Kocatepe, Ronel Dielissen-Kleinjans, Anna Toborek, Nargiza Hahn, Eka Tkeshelashvili, Dr. Ines Ploss, Gülgün Dokuz)

Új női perspektívák az építőanyagiparban

Az építőanyagipari szakma változik, és a nők mára már szerves részei az ebben az ágazatban dolgozóknak. A HeidelbergCementnél tíz éve létezik az itt dolgozó nők közössége, a NOW – Network of Women. A közösség nemzetközi, célja az egyenjogúság, a sokoldalúság és a befogadás erősítése a cégnél és az építőanyagiparban. Egyes osztályokon – főleg a kereskedelmi részlegeken – a nők ma már többségben vannak. A céges hierarchiában az igazgatóság alatti első és második vezetői szinten a nők aránya 13%, amely az összlétszámot tekintve megfelel a női dolgozók arányának.

A cég jövő vezetőinek képzési programjában a nők aránya Németországban majdnem egyharmad, amely jóval meghaladja a női dolgozók arányát az összes munkatársat tekintve. A program célja, hogy minél több nő kerüljön operatív munkakörben vezetői posztra, pl. értékesítési vagy gyárigazgatóként. A program azért jött létre, mert az építőanyaggyártás szempontjából fontos egyetemi vagy főiskolai képzéseket arányaiban még mindig kevés nő választja, pedig az ezeken a területeken szerzett tapasztalatok alapvető feltételei egy magasabb vezetői poszt megszerzésének pl. a cementiparban.

(fotók: ©HeidelbergCement)