Asztalos István: A CeMBeton szövetség 30 éves története
A Magyar Cement-, Beton- és Mészipari Szövetség (CeMBeton) 2020- ban ünnepelte alapításának 30 éves évfordulóját. Ebben a cikkben kedves olvasóink nyomon követhetik az elmúlt harminc év legfontosabb történéseit, kezdve az alapítástól egészen napjainkig. Ünnepség megtartására a Covid-19 járvány miatt sajnálatos módon mindeddig nem volt lehetőség, azonban a lap hasábjain meg tudunk emlékezni erről az évfordulóról.
A Cementipar c. lap 1990 februári száma adott hírt arról, hogy február 6-án Vácott tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Cementipari Szövetség (MCSZ), amely 14 társaság tagságával jött létre. Koltai Imre, a CEMÜ vezérigazgatója, az ülés levezető elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az alakuló ülésen elfogadták a szövetség első alapszabályát, majd megválasztották a tisztségviselőket.
A szövetség első elnökének Koltai Imrét, alelnökeinek Oberritter Miklóst és Sólyom Lászlót választotta meg az alakuló ülés. A közgyűlés további négy elnökségi tag kinevezéséről is döntött Márton István, Pintér Sándor, Nagy István és Weisz György személyében.
Koltai Imre
Létrehoztak egy intézőbizottságot is, amely a közös ügyekkel, a műszaki fejlesztési és innovációs kérdésekkel, a karbantartással és a belső információkkal foglalkozik majd. Ennek tagjaivá Weisz Györgyöt, dr. Csabalik Istvánt, Riesz Lajost, Szerényi Gábornét és Palóczi Imrét választotta meg a közgyűlés. A titkárság vezetőjének Gál Pált jelölték, akit a közgyűlés meg is szavazott erre a feladatra.
A szövetséget 5 Pk. 60.744/90/2. számon jegyezte be a Pest Megyei Bíróság és TSZ 744/90. szám alatt vette nyilvántartásba az 1989. évi II. törvény alapján 1990. március 9-én. A jogi teendőket a szövetség jogtanácsosa, dr. Kulcsár Ferenc ügyvéd végezte el, aki ezt a pozíciót a mai napig betölti. Személyében jelenleg ő az egyetlen, aki már az alapításkor is jelen volt és még ma is dolgozik a szövetségben.
Az MCSZ abban is élen járt, hogy a társadalmi szervezetek közül elsőként lett teljes jogú tagja egy európai uniós szakosított szervezetnek, a CEMBUREAU-nak 1992- ben. Ezzel Magyarországon elsőként tudta bekapcsolni az általa képviselt iparágat az Európai Unió vérkeringésébe.
Az MCSZ egészen 1995 novemberéig Vácott működött, a CEMÜ volt székházának épületében, amelyet az alapításkor még Lenin út 16-nak jegyeztek be. Később ezt az utat Dr. Csányi László körútnak nevezték át. A szövetség Budapestre költözését követően a Pest Megyei Bíróság 1995. november 29-én jegyezte be az új székhelyet a III. kerületi Bécsi út 120. szám alá, amely ma is a CeMBeton székhelye.
Sövér Ferenc, Oberritter Miklós, Katona Lajos és Mikita István
A szövetség az évek során folyamatosan megújulva ellátta a cement- és mészipari társaságok képviseletét, érdekvédelmét és országos szinten is élen járt a hasonló jellegű tevékenységek sorában. Kiadványaival segíti az iparágban dolgozók, de a szélesebb társadalmi kör tájékoztatását is. A Cementipar c. lap a megalakult szövetség lapjává vált, majd megújulva Cementvilág néven folytatta a hagyományokat. Aktualizált tartalommal és külsővel 2005 januárjától jelent meg, színes kivitelben, rendszerint kéthavi gyakorisággal egészen 2012-ig. A Cementvilág lapszámai a szövetség honlapján is megtalálhatók. A szövetség 2006 júliusában indította el elektronikus hírlevelét, amellyel a mai napig tájékoztatást ad az érdeklődőknek az iparágat érintő tevékenységekről, újdonságokról és érdekességekről. A szövetség honlapján ezek a hírlevelek is megtalálhatók.
A CeMBeton alkalmi kiadványokat is megjelentetett – a szövetség tevékenységét ismertető rendszeres kiadványok mellett. 2008-ban Koltai Imre, dr. Mihócs Ferenc és Riesz Lajos szerzők nem kis feladatra vállalkozva elkészítették a két-három emberöltő drámaian változó társadalmi-gazdasági környezetében igen jelentős műszaki, tudományos fejlődést mutató gyártási tevékenység átfogó ipartörténeti dokumentálásaként A CEMENTIPAR TÖRTÉNETE című könyvet. De ilyen volt az a kiadvány is, amely az első magyarországi beton körforgalmat és az ezzel összefüggő műszaki tudnivalókat ismertette. Ezt a létesítményt 2011 novemberében Vecsésen adták át a Dózsa György utca – Budai Nagy Antal utca – Gyáli út – Széchenyi utca kereszteződésében. A beton anyagú pályát a nagy teherjármű- és autóbuszforgalom indokolta (napi 6500 jármű), mivel a beton a jelentős terheléseknek jobban és tartósabban áll ellen, mint az aszfalt. A szövetség nemcsak a kiadványt jelentette meg, hanem tagvállalataival együtt műszakilag és anyagilag is támogatta a projekt létrejöttét.
A szövetség a kiadója lapunknak, a Beton c. lapnak is immár 1994 májusa óta. Az újság történetéről a 2016. március–áprilisi számban olvashatnak bővebben. A lap mellett a szövetség 2005-től kezdődően rendszeresen megjelenteti magyar nyelven az ún. update kiadványt, amely a svájci BETONSUISSE Marketing AG, a német InformationsZentrum Beton GmbH és az osztrák Verein Betonmarketing Österreich szervezetek közös kiadványa. Ezt az utóbbi időben már a Beton c. lap olvasói is rendszeresen kézhez kapják, de a szövetség honlapján is megtalálhatók.
"A szövetség az évek során folyamatosan megújulva ellátta a cement- és mészipari társaságok képviseletét, érdekvédelmét és országos szinten is élen járt a hasonló jellegű tevékenységek sorában."
Nagy sikere van az óvodások és kisiskolások részére készített Fedezzük fel együtt a betont! – Cembi és Mixi kalandjai c. mesekönyvnek és a hozzá tartozó kifestőnek, amelyet évente juttatunk el újabb és újabb óvodákba. Ezt – más kiadványokkal együtt – a Magyar Betonelemgyártó Szövetséggel (MABESZ) közösen működtetett Betonnépszerűsítő munkacsoport gondozza és a beton.hu közös platformon adjuk közre.
Újabb és újabb szakmai kiadványainkkal folyamatosan segítjük a szűkebb és szélesebb szakmai kört a korszerű ismeretek elérésében. Mindezek a kiadványok szintén elérhetők a szövetség honlapján.
Szomorúan adjuk hírül, hogy Dr. Ábrahám Ferenc, a volt CEMÜ gazdasági vezérigazgatója, a Magyar Cementipari Szövetség megálmodója és egyik alapítója 2021. március 23-án életének 74. évében elhunyt. Temetése és búcsúztatása 2021. április 29-én 12.00 órakor lesz Budapesten, a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában. A szövetség részéről elnökünk, Szarkándi János mond búcsúbeszédet. |