Lapszámok

2021. április XXIX. évfolyam II. szám

Dr. Dalmy Dénes és Dr. Bölcskey Elemér kapta 2020-ban a Palotás László-díjat

A fib (Nemzetközi Betonszövetség) Magyar Tagozata által alapított Palotás László-díjat 2020-ban ketten kapták meg. A Magyarországon elő díjazott kolléga dr. Dalmy Dénes okl. építőmérnök, nyug. egyetemi docens, illetve a határon túl élő díjazott kolléga: prof. dr. Bölcskey Elemér okl. építőmérnök, a Bécsi Műszaki Egyetem nyug. egyetemi tanára. A díjátadási ünnepséget a koronavírus-járvány miatt online módon tartották meg.

A díj a tervezés, a kivitelezés, a kutatás-fejlesztés és az oktatás, valamint az ezekhez csatlakozó területeken elért kimagasló eredményekért adományozható. A díjra azok a magyar alkotók lehetnek jogosultak, akik tevékenységükkel jelentősen segítették a vasbetonépítési kultúra fejlődését, öregbítették a szakma hazai és nemzetközi hírnevét és lehetőleg tagjai a fib Magyar Tagozatának.

Dr. Dalmy Dénes közel 60 éve végzi szakmai munkáját, tanított a Műegyetem Vasbetonszerkezetek Tanszékén, emellett tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozott. Az utófeszítés tartószerkezeti alkalmazásának magyarországi bevezetése az ő nevéhez is fűződik. A másik díjazott, prof. dr. Bölcskey Elemér mérnöki tevékenysége is igen gazdag, kutató- és szakértői munkát végzett a tartószerkezeti tervezés terén, épületfizikai és alkalmazott építőanyag-kutatásai közül a betonjavítási módszerek kidolgozása említhető meg. Oktatott Dortmund, Weimar, Budapest, Sopron, Pozsony, St. Pölten egyetemén, rendkívüli egyetemi tanár a TU Wien-en, kollégiumot vezetett vendégprofesszorként a New Design University Műszaki Karán.

(fotó: http://fib.bme.hu/)