Lapszámok

Dr. Tariczky Zsuzsanna neve összefonódik a hazai hidakkal, a hídépítéssel.

- Érettségi után az Építéstudományi Intézet Minősítő Tagozatán műszaki rajzoló, majd jogutódjánál, az Építőipari Minőségvizsgáló Intézet Anyagvizsgáló osztályán kutatási segéderőként ismerkedtem meg az építési anyagok, betonok vizsgálataival, a tűzállóság kérdésével, de részt vettem a bauxitcementekkel készült házak felülvizsgálataiban is. Munkám mellett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szereztem diplomát.

Vizsgálataim során kerültem kapcsolatba a Kiskörei Vízierőmű építési munkáival, majd biztatásra elvállaltam a laboratórium vezetését, amely mellett betontechnológia tervezése, ellenőrzése vizsgálatokkal, illetve betongyárak üzemeltetése volt a feladatom. Budapesten folytattam, ahol a fejlesztés időszakában érkeztem a Hídépítő Vállalathoz. A minőségellenőrzési rendszer kialakítása, a különféle célra felhasznált betonok előállításának megszervezése lett a munkám. A helyszíneken előállított betonokból feszített tartók, szabadszereléssel és szabadbetonozással épült feszített hidak készültek. Foglalkoztam a metróépítés, a térburkolat-készítés technológiájával is. Az évek során folyamatos feladatom lett az ellenőrzés, a minőségbiztosítás, a minőségirányítás fejlesztése. A hibák értelmezése, következtetések levonása, az új iránti igény volt a munkám alapja, melyet 2008-ban a Hídépítő Zrt. műszaki főtanácsosaként fejeztem be.

Feladat azért maradt, mert a Magyar Betonszövetségben egy ideig még az oktatást szerveztem, előadásokat tartottam, felkérésre írásaim is megjelentek különböző szakmai lapokban. A szövetség az oktatói munkát Dombi József Díjjal, a Magyar Betonszövetségért Érdeméremmel és oklevelével köszönte meg.

- Miért a mérnöki pályát választotta?

- A sors akarta így! Szüleim sok szeretettel céltudatosságot, szorgalmat, logikus gondolkodást neveltek belém. A többit a lehetőségek rendezték. A sikertelen tanári felvételim után a főnökeim tanácsára jelentkeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára, ahol az alapdiplomámat az egyetem Minőségvizsgáló szakán szerzett szakmérnöki diplomával egészítettem ki.

- Miként tudott érvényesülni nőként ebben a férfias, építőipari, mérnöki közegben?

- Az első munkahelyemen a szorgalmat, az alapos munkát ismerték el. Kisköre volt a mélyvíz. A „kutatóintézetből jött kisasszonyról” eleinte el sem tudták hinni, hogy személyesen részt vesz a mérésekben, csizmát húz a mintavételekhez. Lassan, de elfogadtak munkatársaim, a közeli falvakból származó egyszerű emberek, és megszerettek. A munkahelyiek, a főnökeim adtak a véleményemre.

A Hídépítő Vállalatnál nehezebb volt. A keverőtelepeket, a helyszíni előregyártásokat Trabanttal elérni sem volt könnyű, de a minőségellenőrzés megszervezése, az új szabályozások, a már megszokott régi gyakorlat elvetése gyakran ellenállásba ütközött. Nekem kellett bizonyítanom. Egy-egy jól sikerült technológia meghozta az elfogadást.

Szerettem volna tanár lenni. A mérnöki munkám biztosította a kísérletezés, az állandó tanulás lehetőségét, de állandóan tanítanom is kellett. Kezdetektől oktattam a hídépítős szakmunkásokat, a művezetőket, később a főnökeimet, sőt felkérésre cementgyárak, kavicsbányák, betonüzemek munkatársait is, mert ilyen ez a szakma. Mindig megújul.

Tanáraim felkérésére a tapasztalataimról 1982-ben elkészítettem és megvédtem a nagysziládságú helyszíni betonok technológiai kérdéseiről készített doktori értekezésemet. Munkámat 2004-ben Közlekedési Miniszter Széchenyi emlékplakettel, 2014-ben a fib Magyar Tagozata Palotás László Díjjal jutalmazta.

- Milyen kérdések, kihívások foglalkoztatták és foglalkoztatják?

- Legfőbb kihívásnak azt éreztem, hogy mindig érdekelt az új, ezért foglalkoztam szívesen az új szabályozásokkal, technológiákkal. Szívesen vettem részt a Szabványügyi Testület, az Ágazati szabványosítás és a Nemzeti Akkreditáló testület munkájában. Napjainkban rendszeresen tájékozódom az új eljárásokról, s néha elgondolkozom, hogy sok mindent kellene még megtanulnom, de az élet véges, most már maradok a kertem világában.

- Milyen sikereket ért el pályáján? Mire a legbüszkébb?

- Azt a munkát csináltam, amit szerettem! Kísérleteztem, tanítottam, előadást tartottam, még külföldön is. Egy-egy betonozáskor tudtam örülni az egyszerű emberek köszönetének. Ma is emlegetnek mint előadót, köszönik a tudást, melyet kaptak. Szerintem ez az igazi siker!

Büszkeségem a Hídépítő Részvénytársaság Életmű Díja, melyet 2016-ban elsőként kaptam nőként. A szakma elismerései mellett az Életmű díj jelzi, hogy fontos volt munkám és egy összetartó csapatnak voltam a tagja.