Lapszámok

2020. október XXVIII. évfolyam V. szám

Idén is díjat nyert a DDC az Év Gyára versenyen!

2020. augusztus 10-én a járványügyi helyzet miatt különleges, online keretek között zajlott az Év Gyára verseny díjátadója, amelyen 2019-ben a Duna-Dráva Cement Kft. is indult.

A GyártásTrend Magazin és a PPH Media az Év Gyára versenyt 2019-ben immáron ötödik alkalommal hirdette meg a hazai kisés nagyvállalatok körében, hogy megtalálják a magyarországi piacon az év legjobb gyártóegységeit. Az első forduló során – amely 2019 novemberében zajlott – egy számadatokra épülő pályázati adatlapot nyújtottak be a pályázók. Ezt követően a szakmai zsűri hozta meg a végső döntést, amelyet egy belső audittal egybekötött helyszínbejárás előzött meg. A versenyre 9 kategóriában összesen közel 60 pályázat érkezett.

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) 2018-ban már indult az Év Gyára versenyen, és dolgozói elégedettség kategóriában nyerte el az első helyezettnek járó díjat. 2020-ban pedig az Ipar 4.0 kategóriadíjat ítélte oda a zsűri a vállalatnak, amely a beremendi gyáregységével nevezett a versenyre.

A DDC idén ünnepli a beremendi cementgyártás 110 éves évfordulóját. Az elmúlt évszázad alatt folyamatos innováció és fejlesztések, világszínvonalú technológia jellemezte és jellemzi a beremendi cementgyártást, amelyet a most elnyert szakmai díj is alátámaszt.

Ipar 4.0 a cementiparban
Napjainkban a digitalizáció teljesen átalakítja a gyártóvállalatok működését az egyes iparágakban. Lassan, de biztosan eljutunk az ipar 4.0 térnyeréséhez a hazai piacon is. A mai modern cementgyártás során a rendelkezésre álló innovatív technológiákat használják a teljes folyamat során. A mészkő- és agyagkitermeléstől kezdve egészen addig, amíg a cementsilókból zsákokban vagy ömlesztett formában piacra nem kerülnek a Magyar és Hazai Termék védjegyes cementek.

Az elmúlt évek korszerűsítéseinek köszönhetően az automatizáció teljesen átalakította a Beremendi és a Váci Cementgyár folyamatait. Számos tevékenység ma már gépek segítségével történik.

(Fotó: DDC)