Lapszámok

2020. június XXVIII. évfolyam III. szám

2025-re elkészülhet a La Sagrada Família

A Duna-Dráva Cement Kft. anyavállalata, a HeidelbergCement Group is részese Európa egyik leghíresebb épületének, a La Sagrada Família (Szent Család-templom) építési munkálatainak.

A hatalmas római katolikus templom Barcelona jelképe, és noha még nincs befejezve, az UNESCO világörökségi helyszínt évente körülbelül két és fél millió turista látogatja.

A templom építése eredetileg 1882-ben kezdődött meg. Az építész Antoni Gaudí gótikus és bizánci hagyományokat ötvözött saját spiritualitásával, így a templom teljesen egyedi külsőt kapott. A Szent Család székesegyház központi hajóját négy, kereszthajóit pedig két mellékhajó szegélyezi, melyek így egy keresztet formáznak.

Gaudí halálakor a projekt félkész állapotban volt. Néhány éve azonban ismét megkapták az engedélyeket az építkezésre, amely lassan tud haladni a tervek összetettsége és a magánadományokra támaszkodó költségvetés miatt. A jelenlegi tervek szerint 2025-re fejeződik be a projekt, amelyhez még hat hatalmas tornyot kell megépíteni.

A HeidelbergCement Group leányvállalata, a Hanson Hispania évek óta nagy mennyiségben szállítja fehérbetonját a beruházáshoz, amely így a projekt referenciabetonjának számít. A fehérbetont fehércementből, nem színezett adalékanyagokból és a Hanson Hispania bányáiból származó mészkőből állítják elő. A lehető legjobb termékminőség garantálása és a színváltozás elkerülése érdekében a betonkeverő tehergépkocsikat a fehérbeton szállítása előtt alaposan kitisztítják. A beton gyorsan köt, hétnapos korában 45 MPa nyomószilárdsággal rendelkezik.

(fotó: HeidelbergCemet Group)