Papp József: Betonbagoly óvja a Budakeszi Vadasparkot
Megújult betonbagoly fogadja a látogatókat a Budakeszi Vadasparkban. A Duna-Dráva Cement Kft. ugyanis újabb alkotás létrejöttét támogatta: a vadaspark bejáratánál lévő bagoly szobor rekonstrukciójához biztosította betontermékeit és a kivitelezéshez szükséges pénzügyi forrást. A kétmázsás betonszobor elkészítése jóval komplexebb munka, mint gondolnánk.
A felújítás első lépéseként a már meglévő régi, sérült szobrot kiásták a talajból, majd ezt követően megtisztították a felületét. Az alapos tisztítás után a sérült farok, láb, és hát, valamint a csőr gipsszel való restaurálása, újraépítése következett.
A felület formaleválasztóval történő bevonása után több részletben készült el a mintasablon, majd a könnyűbetonnal kiöntött forma. A betonozás C30/37-XC3- XF4-8-F4 kitéti osztálynak megfelelő öntömörödő betonnal történt szakaszosan, szekciónként négy ütemben. Ezzel egy időben alulról felfelé haladva – a fatörzsből, a lábakon, és a farokrészen keresztül – betonacél vasalást kapott a szobor B60.40./10 minőségben, valamint a zsugorodásból származó repedés megelőzése érdekében szálakat kevertek a betonba.
Az elkészült 2 mázsás betonszobor csiszoláson és vízpermetezéses utókezelésen is átesett. A helyszínre szállítást követően pedig egy 90 cm mély alapot építettek, valamint a bagoly talpában horonyt alakítottak ki, amelybe gyorsan kötő betonnal egy fogadó acélszerkezetet is betonoztak – így állították fel a frissen elkészült alaptömbre a szobrot.
A szállítás során foltszerűen elszíneződött apróbb részeket újból átvonták, ezzel a bagoly tökéletes állapotban őrzi a vadaspark bejáratát. A bagoly a bölcsességet és a tudást jelképezi, míg a beton a formálhatóságot és a tartósságot.