Országos munkavédelmi kampány indul az építőiparban
Az építőipari cégek, illetve az ágazatban dolgozók munkavédelmi tudatosságának fokozása érdekében kétéves országos tájékoztató kampányt indít a Pénzügyminisztérium (PM) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ) közösen. Tavaly 915 munkabaleset történt az építőiparban, ebből 22 halálos kimenetelű volt, 7 pedig súlyos csonkolással végződött. Az építőipar gazdasági súlya, valamint a szektorban bekövetkezett munkabalesetek miatt döntött a kormány a „Fókuszban az építőipar - első a munkavégzés biztonsága” című, 2020 végéig tartó kampány elindítása mellett.
Első lépésként a PM eljuttatja az építőipari cégek, illetve az ágazatban dolgozók képviselőihez a minisztérium munkavédelmi főosztálya által az építőipar munkavédelmi feladatairól, a munkabalesetek megelőzése érdekében készített kiadványát. A dokumentumban egyebek mellett felsorolták az építőipari munkavégzés legfontosabb veszélyforrásait, ezek: a munkaárok, munkagödör beomlása, a leesés, az instabil szerkezetek eldőlése, a magasból lezuhanó tárgyak jelentette veszélyforrás, valamint az áramütés. Míg 2019-ben a kampányban elsősorban a tájékoztatásra helyezik a hangsúlyt, 2020-ban azonban már a munkavédelmi ellenőrzések kerülnek előtérbe.
(Forrás: kormany.hu)