Egy év elteltével további, környezetvédelmi fejlesztést tervez a DDC
Közel 7 milliárd forintos környezetvédelmi beruházást valósított meg a Duna-Dráva Cement Kft. 2016-2018 között, amelynek fontos célja volt a már korábban is alacsony porkibocsátás minimális szintre csökkentése a Váci Cementgyárban. A tavaly májusban átadott projekt évfordulóján a vállalat már a további fejlesztésekről beszél.
A DDC Váci Gyárában megvalósított környezetvédelmi modernizációnak köszönhetően a korábbinál is korszerűbb körülmények között folytatják majd gyártási tevékenységüket, de a régió lakóinak életminősége is javul. A beruházás a következő évtizedekre is garantálja, hogy megbízható és stabil munkáltatóként legyen jelen a DDC a térségben.
Az elmúlt év tapasztalatairól a DDC Váci Gyárának gyárigazgatója, egyben a projekt felelőse, Szilágyi Zsolt beszélt.
Mi a beruházás legfőbb eredménye?
A környezetvédelmi beruházás már a jövőben szigorodó kibocsátási határértékeket messzemenően meghaladó, még inkább környezetbarát cementgyártást tesz lehetővé. A Beremendi Cementgyárunkban 2008-ban történt modernizációs beruházás eredményeképp jelentős porkibocsátás-csökkenést mértünk, célunk az volt, hogy ehhez hasonlóan a Váci Gyárunk jelenlegi alacsony emissziós szintje is tovább minimalizálódjon, megerősítve ezzel a térségben betöltött szerepünket. A beruházás során a még alacsonyabb kibocsátási értékek érdekében hatékonyabb, zsákos filterre cseréltük az elektrofilteres kemenceszűrőnket, szén-petrolkoksz tüzelőanyag-használatunkat csökkentettük, a helyettesítő, környezetkímélő, teljes mértékben ellenőrzött és biztonságos tüzelőanyagok felhasználását pedig növeltük. A modernizáció hozzájárult az üzembiztonság növekedéséhez is.
Az előzetesen várt célok tehát maradéktalanul megvalósultak?
Igen, és számomra az egyik legfontosabb, hogy a beruházás balesetmentesen zárult, illetve a tervezett határidőre elindult a termelés. Gazdasági szempontból pedig hogy 5% költségmegtakarítást értünk el a tervezett költségkerethez képest. Előbbiekben nagy szerepe volt a kivitelezők és a DDC munkatársai következetes és áldozatos munkájának, amelyet ezúton is köszönök. Műszaki szempontból az április 4-ei indulást követő 2 hónap az új technológia beüzemelésével és tanulással telt. A beüzemelés végeztével, május végén sor került a garanciában vállalt teljesítmények sikeres ellenőrző mérésére. A megújult kemencerendszer műszakilag maximálisan teljesíti az elvárt teljesítményeket, paramétereket.
Mik az elmúlt egy év tapasztalatai? Milyen kihívásokkal kellett szembenézniük az üzembe helyezést követően?
A területen dolgozó üzemeltetésért felelős kollégáknak, operátoroknak meg kellett tanulniuk, hogyan működik az új rendszer, milyen beállítási paraméterek mellett tudják tartósan optimális szinten tartani a termelés volumenét. Az év második felében a termelés már rutinszerűen üzemelt.
A környezetvédelmi beruházás milyen hatással volt a gyár teljesítményére?
A kemencerendszer kéményén a beruházást követően a porkibocsátás az előző években megszokott határérték alatti szinthez képest a tizedére csökkent. Más emiszsziós komponensek esetében is elmondható, hogy a kibocsátás jelentősen kisebb lett. A beruházást követően megvalósult a tervezett 60%-os helyettesítőtüzelőanyag-arány elérése, a klinkergyártási kapacítás pedig nem csökkent. Az üzembiztonság is nőtt azáltal, hogy kevesebb ciklon dugulás és meghibásodás van.
A hátunk mögött hagyott egy év megmutatta, hogy valóban az elérhető legjobb technológiát sikerült beépíteni Vácott. A számszerűen mérhető műszaki teljesítményen felül pedig elmondható, hogy sikerült megújítani a gyáregység 1991-ben beüzemelt kemencéjét. Így a megújult technológia és munkakörnyezet pedig hosszú távon biztosítja majd a Váci Gyár kollektívájának munkalehetőségét.
Terveznek további, hasonló jellegű beruházást a közeljövőben?
A 2018 májusában lezárult beruházással megteremtettük a további helyettesítőtüzelőanyag-arány emelés környezetvédelmi és technológiai alapját. A beüzemelés májusi lezárulását követően azonnal elkezdtük ezen újabb technológiai fejlesztés előkészítését. A műszaki terjedelem egy új automata daruval ellátott anyagtároló csarnok építését, valamint a főégőre szállító és adagoló technológiai sor megvalósítását tartalmazza. A 2 milliárd Ft értékű beruházás további jelentősége, hogy a magyar cementipar történetében először valósul majd meg egy emberi beavatkozásmentesen, automatikusan működő helyettesítőtüzelőanyag-tároló és -adagoló technológiai sor. A beruházás jelenleg tervezési fázisban van, a kivitelezést május végén kezdjük meg. A tervezett befejezés 2020 tavaszára várható.
Az interjú 2019 áprilisában készült.
A 2016 és 2018 között megvalósított műszaki fejlesztéssel és a még korszerűbb technológiai megoldások alkalmazásával a DDC újabb lépést tett a fenntarthatóság irányába. A beruházás első része 2017. március elején fejeződött be. Ez idő alatt kicserélték a két hőcserélő ciklon fokozatot és a füstgázvezetéket is, illetve a klinkerhűtő részleges modernizálása is megtörtént. Áprilisban befejeződött az új kalcinátortorony alapozási munkálata, ezzel párhuzamosan épült a bypass és a 32 méter magas siló alapja is, valamint elkészült a siló körüli infrastruktúra. 2017 hátralévő részében elkészült az új kalcináló torony acél tartószerkezete. 2018-ban, a beruházás záró, utolsó három hónapos – egyben legtöbb feladatot tartalmazó – időszakában megkezdődött az új kemence- és filtertechnológia beépítése. Az eddig használt elektrofiltert korszerű, zsákos filterre cserélték. A filter felel a kemencevonal portalanításáért. Az új szűrőrendszer előnye, hogy még üzemzavar vagy áramkimaradás esetén sem engedi, hogy kiporzás történjen. www.duna-drava.hu/modernizacio