Lapszámok

2019. június XXVII. évfolyam III. szám

Jelentős szakmai eseménnyé vált az Ybl Szakmai Nap

Idén már 60 meghatározó cég vett részt az eredetileg egyetemi rendezvénynek induló, mára jelentős szakmai eseménnyé váló Ybl Szakmai Napokon a budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán. A március 26-án tartott rendezvény sikerét az is bizonyítja, hogy a kiállító új cégek többsége már maga jelentkezett, hogy szeretne jelen lenni az eseményen.

Az Ybl Szakmai Napon az építőiparban érdekelt jelentős vállalkozások információs standokon mutatkoztak be a jövő mérnökei számára. Ez jó lehetőség volt arra, hogy a hallgatók megismerjék az iparág szereplőit, a cégek pedig a lehetséges munkaerő-utánpótlást. A szakmai előadások az építőipar 21. századi helyzetének bemutatásától kezdve a napjainkban használt legújabb technológiákon, anyagokon át a megvalósult munkákról való beszámolóig számos témát felöleltek.

Ritter Ádám, a Moratus Kft. műszaki igazgatója például az építőipart gyökeresen átalakító változásokat szedte csokorba. Beszélt arról, hogy a következő évtizedben megszületik a másfél kilométer fölé nyúló toronyház. Megjelenik a betonok következő generációja, köztük a hiperszilárdságú beton és a teherbíró könnyűbetonok. A tartósság új tulajdonságait hordozza a szálerősítéses beton, a polimerbeton, az öngyógyító beton, a hajlékony beton, az okos beton. Az építéstechnológiában egyre több területen robotok veszik át a munkát az embertől a vasbeton-szereléstől a burkolómunkákig bezáróan. Az adathalmazok összekapcsolásában, elemzésében és szűrésében a mesterséges intelligencia lesz segítségünkre - mondta Ritter Ádám.

A szakmai napon megjelent 300 hallgató mellett jelentős volt idén a szakközépiskolai diákok részvétele is, ők az Ybl kínálta lehetőségekkel is megismerkedhettek.

(szie.hu) Fotó: szie.hu