Lapszámok

2019. június XXVII. évfolyam III. szám

Dolgozói elégedettség kategóriában nyert díjat a DDC

Lezárult a fél éves versenyidőszak az Év Gyára verseny nevezői előtt, amelyen – több hazai kis- és nagyvállalattal együtt – a Duna-Dráva Cement Kft. is indult.

2018-ban negyedik alkalommal hirdette meg a GyártásTrend Magazin és a PPH Media az Év Gyára versenyt, amelyre minden hazai gyártóüzemmel rendelkező cég pályázhatott. 2018-ban összesen 63 pályázó regisztrált a verseny 9 különböző kategóriájában.

A pályázók egy hosszú versenyidőszakot tudhatnak maguk mögött. A verseny első részében, 2018. november végéig számadatokra épülő pályázati adatlapokat nyújtottak be a megpályázott kategóriákban. A szakmai zsűri a végső döntést egy belső audittal egybekötött helyszínbejárást követően hozta meg, amely alapján felállították a végső sorrendet.

A DDC több kategóriában is indult, hogy megmutassa a szakmai zsűrinek az elhivatottságát, a folyamatos fejlődésre vonatkozó erőfeszítéseit, a modernizált területeit, valamint a dolgozói, illetve partnerei és vevői iránti elkötelezettségét. A vállalat életében meghatározó elismerés és kiemelkedő siker, hogy a dolgozói elégedettség kategóriában az első helyezettnek járó díjjal térhettek haza a május elején megrendezett ünnepélyes átadóról. A díjat Sulyok Ágnes, a verseny szakmai partnere, a Process Solution Kft. senior könyvelője adta át Szilágyi Zsolt (jobbra) gyárigazgatónak, valamint Guth Zoltán (balra) kommunikációs vezetőnek.