Köszöntő
E lap hasábjait olvasva, visszatekintve korábbi számaikra, sok újdonságot már nem lehet mondani a „beton”-ról.
A rómaiak ismerték a beton ősét, a puzzolánt. A 19. század folyamán korszerű kötőanyagként kifejlesztették a már nagy szilárdságú beton létrehozására alkalmas cementet. Lambot világkiállításra készített 1855-ös vasbeton csónakja, majd Monier vasbeton virágtartója voltak a következő nagy mérföldkövek az anyag megismertetése, megszerettetése irányában.
Itt jegyzem meg, talán kevesen tudják, hogy a Ray Rezső által tervezett, a budapesti Lukács gyógyfürdővel szembeni Népgőzfürdő áltörök kupolája volt az első hazai vasbeton héjszerkezet, melyet a dokumentumok szerint a Magyar Monier Építési Vállalat épített 1894-ben. A történet pikantériája, hogy a vasbeton szóhasználatot még nem ismerve Monier-féle szerkezetként aposztrofálták. A beton továbbfejlesztésének történeti áttekintését nem folytatom, hisz az anyag tömeges használata révén szerzett mérnöki tapasztalatok, laboratóriumi kísérletek újabb, korábban elképzelhetetlen fesztávok lefedését tették lehetővé, megszülettek az elő- és utófeszített szerkezetek, az előregyártás, s mindezeken túlmenően a beton olyan esztétikai kritériummá vált építészetünkben, mely vetekszik az évezredeket uraló kő- és tégla használattal.
A beton, de kiváltképp a vasbeton a kortárs építészet nélkülözhetetlen anyaga. Formába önthető, gyorsan szilárduló, ha kell, vízzáróságot biztosító, tűzálló, s óvatos becslések szerint is minimum 50-100 év élettartamra becsült építőanyag. Megfelelő, a párhuzamosan rohamosan fejlesztett zsaluzórendszerek alkalmazása a legkényesebb esztétikai igényeket is kielégítő felületképzést is lehetővé tesz. Nem véletlen tehát, hogy az egyik legdivatosabb anyaghasználattá vált az úgynevezett „látszóbeton” felületek létrehozása, melynek elérése a komplexebb gondolkodást igénylő tervezői munkát is szükségessé tette. A társművészeteket is megihlette a beton. Felhasználása korlátlan lehetőségeket teremtett. Készültek belőle kül- és beltéri bútorok, finombeton plasztikák, de még a számomra erősen vitatható művészi értékű monumentális szobor, a Pákozdon felállított Miska szobor is. A beton és vasbeton hazai meghonosításában meg kell emlékeznünk a magyar építészettörténet méltatlanul mellőzött kiemelkedő alakjáról, Medgyaszay Istvánról.
Az 1877-1959 között élt építőművész születésének 140. évfordulóján a Magyar Művészeti Akadémia konferencián méltatta életművét, s az alkalmi kiállítás anyagát vándorkiállításként körbejáratta a határon túli magyarlakta területeken, alkotásainak színhelyén. Halálának idei, 60 éves fordulóján a közelmúltban megnyitott II. Magyar Építészeti Nemzeti Szalon keretein belül emlékezünk. A beton nélkülözhetetlen építőanyaga korunknak. Élettartamára tett korábbi szakirodalmi becslések egyre inkább megdőlnek, a kifejlesztett felületi bevonatok révén jelentősen meghosszabbíthatók. A beton jelentőségének ma már az egyik legfontosabb ismérve, miszerint néhány ország nemzeti kincsként zárolta a fő adalékanyag, a kavics kivitelét. Összegezve: szeretjük a betont!