Lapszámok

2018. október XXVI. évfolyam V. szám

Elkészült a beruházási folyamatok és a tervezői szolgáltatások rendszerének koncepciója

A Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének és a Tanácsadó Mérnökök Szövetségének közreműködésével elkészítette a közpénzből finanszírozott beruházások előkészítésére, tervezésére és megvalósítására vonatkozó koncepcióját, a Beruházási Folyamatok Rendszerét (BFR) és a Tervezői Szolgáltatások Rendszerét (TSZR).

A koncepció készítői kezdeményezik, hogy a Kormány a koncepció alapján készítse elő a szükséges jogi szabályozást. Javasolják, hogy a szabályozás kiadásáig a beruházások résztvevői ajánlásként használják a koncepciót. A koncepció figyelembe veszi az építésügy megújításával kapcsolatban 2015-ben született kormányzati döntéseket, és a közismerten eredményes német gyakorlat tapasztalatait is.

Kulcskérdés a beruházások jó előkészítése. Ezért a szakmai koncepció alapvető célja olyan előkészítési, tervezési és beruházási rendszer létrehozása, amely garantálja a beruházások tervezett határidőn és költségkereten belül, a tervezett minőségben való elkészülését. Ennek érdekében a koncepció meghatározza az építési beruházások folyamatát, résztvevőit, azok feladatait és egymáshoz való viszonyukat, valamint felelősségüket, továbbá a tervezői szolgáltatások szakaszait, azok részletes feladatait és a tervezői szolgáltatások ajánlott díjazásának alapjait.

A tervezet többletfeladatokat tartalmaz a tervezők számára, mivel a tervező – a jól tagolt tervezői szolgáltatói rendszerben részletezett feladatokkal – a beruházási folyamat egészét végigkíséri, ezért az új rendszer csak az ajánlott díjszabással együtt vezethető be.

A koncepció több fontos elemet tartalmaz a beruházások költségkeretének, ütemezésének tarthatósága, jó minőségének biztosítása érdekében. Ilyen elem különösen

• az állékonyság területén a kötelező tervellenőrzés, azzal, hogy a csak megfelelő jogosultsággal rendelkező által végzett tervellenőrzés más szakterületeken is ajánlott;

• a beruházás alapszereplőivel szembeni követelmények - alkalmassági feltételek, kiválasztási szempontok, továbbá a projektvezető és a beruházáslebonyolító (mint új szereplők) személyi felelősségének, kompetenciájának, kamarai jogosításának – meghatározása;

• a beruházási folyamat alapszereplőinek kiválasztásánál az alvállalkozók, részszereplők (szakági tervezők, szakági ellenőrök, szakértők, szakkivitelezők) kompetenciájának fokozottabb figyelembevétele;

• az alapszereplők összeférhetetlenségének szabályozása és függetlensége, amely az építtető érdekeinek maradéktalan érvényesülését szolgálja;

• annak megkövetelése, hogy a kivitelező kiválasztására kivitelezési tervek alapján kerüljön sor, mert ez a műszakilag és gazdaságilag, költségeiben és ütemezésében megalapozottan tervezhető, ellenőrizhető beruházási folyamat alapvető garanciája;

• a megfelelő költségszakértői, árszakértői tevékenység, a megalapozott költségbecslés, költségszámítás és tételes költségvetés elengedhetetlen feltételeként a beruházási folyamat résztvevői számára hozzáférhető Építési Költséginformációs Rendszer létrehozása.

A Magyar Mérnöki Kamara célja, hogy az érdekelt szakmai szervezetek kezdeményezésének eredményeként lényegesen javuljon a közpénzből megvalósuló beruházások előkésztése és megvalósítása.