Köszöntő
Amikor kerek születésnapot ünneplünk, fontos teendőnk, hogy megálljunk és visszapillantsunk az elmúlt időszakra.
Mint gyereknek alkalmam volt Pesterzsébeten, a családi ház bővítésekor az alapozási munkák betonozásánál lábatlankodni. Tapasztaltam, hogy a betonozáshoz minden felnőtt ért: „három vödör sóder, egy vödör cement, és víz, amennyit felvesz, át kell keverni először szárazon, majd vizesen többször is, és kész”. Ilyen egyszerű, a házrész máig is áll. Egyetemi tanulmányaim alatt szembesültem azzal a ténnyel, hogy a dolog mégsem ilyen egyszerű. Palotás László professzor mind az építőanyagok, mind pedig a vasbeton-szerkezetek előadásain arra tanított, hogy a betont tervezni kell, hiszen a teherviselő vasbeton-szerkezetek anyaga, a beton a jövő építőanyaga. Az 1950-es évek végén, megvallom, én kicsit szkeptikus voltam és hajlottam az acélszerkezetek elsősége felé, de kompromisszumot kötve együtt dolgozó (acél-vasbeton) vasútihíd-szerkezetű diplomatervet készítettem. Építőmérnöki pályámat az acélszerkezetek gyártása, kivitelezése és tervezése szakterületen kezdtem meg.
Az 1970-es évek végétől tudományos főmunkatársként dolgoztam a BME Ásvány- és Földtani Tanszékén (Mérnökgeológiai Tanszék), ahol Kertész Pál irányításával rögtön feladatommá vált az akkor kidolgozásra kerülő építési kőanyagok szabványsorozatának kimunkálásában való részvétel. A tanszéki munkámmal párhuzamosan bekapcsolódtam a Szilikátipari Tudományos Egyesület Kő- és Kavics Szakosztályának munkájába is. Ott szembesültem azzal a szemlélettel, miszerint a kő- és kavicsbányászat alapanyagként, a betontechnológusok adalékanyagként tekintik ugyanazt a geológiai szemléleti rend szerinti törmelékes üledékes kőzetet, azaz a szemnagyság szerinti osztályozás alapján a kavicsot, a homokos kavicsot és a homokot. Az építési kőanyagok szabványrendszerében az MSZ 18293-79 számú „Homok, homokos kavics és kavics” című szabvány mint termékszabvány alapozta meg azt a fejlődést, amely a betontechnológiában megindult az alapanyag oldaláról és elvezetett az európai előírások szerinti létesítménycentrikus szemlélet figyelembevételéhez.
Személyes törekvésem, és ezt a betontechnológus szakmérnöki képzés keretein belül is igyekezem megvalósítani, hogy a szakmérnök hallgatók munkájuk során az adalékanyagok anyagszerkezeti tulajdonságait a háromfázisú anyagmodell szemléleti rendjében tudják kamatoztatni. Úgy tapasztalom, hogy mára már túljutottunk azon a korábbi szemléleten, miszerint a homokos kavics, a kavics, ha megfelelő szemszerkezetűre beállított és szenynyezőanyagoktól mentes, úgy adalékanyagként jól használható. A „megfelelő anyag kerüljön a mérnöki szerkezetekbe” elv megköveteli a beton-, a vasbeton-szerkezetek adalékanyagainál a termékállandósági tulajdonságok, a minőség dokumentált formában való ismeretét. Ez fontos a természeti erőforrásainkkal való gazdálkodás szempontjából, hiszen az a nagy mennyiségű betonfelhasználás, amelyet az építőipar ma és a prognosztizált jövőben igényel, csak úgy elégíthető ki, ha tudatosan bevonjuk a bontott anyagokat és a másodlagos nyersanyagokat is.
A kő- és kavicsbányászat felértékelődését mutatja, hogy ez az iparág ma már megbecsült része a bányász társadalomnak. Ezért zárhatom köszöntő soraimat a hagyományos bányászköszöntéssel mindannyiunk számára, akik a betont szeretik: „Jó szerencsét!”
A Beton újság szerkesztősége szeretettel köszönti dr. Gálos Miklós Pétert 80. születésnapja alkalmából!