Köszöntő
Az első igazi találkozásom a betonnal katonai szolgálatom alatt történt. A határőr laktanya meglehetősen rideg közegében a több méter hosszú mosdóvályú készült betonból. Biztos, hogy más is volt ott betonból, de ezt örökre megjegyeztem. A második találkozásom már hosszabbra sikeredett, a panelos építés hőskorában én is dolgoztam a panelházakon. Később, egyetemistaként dr. Balázs György (az idősebbik) professzor úr vezetett be a betongyártás rejtelmeibe. Ekkor köteleződtem el a beton mellett.
Azonnal látszott, hogy nem egyszerűen egy keverék, hanem egy különleges anyag. Megéreztem, ami később már teljesen világossá vált: csoda van a kezünkben, mert tetszés szerint formálható, színezhető, sok funkció ellátására alkalmas ez az anyag. Akkor még nem is sejtettük, hogy mennyire mindennapjaink része lesz abban az értelemben, hogy nem csak házak építésére és útépítésre használjuk. A panelgyártás a 60-as évek végétől erősödött fel, később 10 házgyár ontotta magából az elemeket, országszerte közel 1 millió lakás épült ebből az anyagból. Hatalmas betonfóbia alakult ki, elsősorban a fővárosban, pedig nem kellett volna, mert tágabb lehetőséget kínáló tervezéssel, észszerűbb lakótelep-elhelyezéssel, lazább és vegyesebb beépítéssel elfogadottabb maradhatott volna. A Nemzetgazdasági Norma (NGM) szigora – amely előírta a lehetséges legkisebb tereket, méreteket – tett róla, hogy az emberek ne szeressék meg. Átmeneti megtorpanás után a kétezres években újra divat lett a beton. Kiváló szakemberek kísérleteztek vele, újabb és újabb területeket vontak be az alkalmazásba.
Egy kicsit kívülről dolgozhattam ebben az iparágban, mint a betonosok érdekképviseletének vezetője. Volt rálátásom a beton fejlődésére, ráadásul engem nem nyomasztott a mindennapos taposómalom, a termelési és eredményességi kényszer sem. Együtt dolgoztunk más érdekképviseletekkel, egyetemekkel, elsősorban a Budapesti Műszaki Egyetemmel, ott is Balázs L. György professzorral (a névazonosság nem véletlen, idősebb Balázs professzor úr fia is megkerülhetetlen az egyetemi anyagkultúra területén). Rendkívül odafigyeltünk az európai szabályozások hazai bevezetésére. A BME-vel összefogva országos szakmai egyeztetést kezdtünk, terjesztettük az Európa nyugati részében már elfogadott EN 206-1 szabályozás ismereteit. Sok előadást tartottunk az ország minden pontján kiváló gyakorlati és elméleti szakemberek bevonásával. Nagyon jól sikerült szakmai kiadványokat szerkesztettünk, néhány még ma is szolgálatban van. Az EN 206-1 alapján a szakmával közösen elkészítettük az első európai szabályozást, amely itthon kötelező szabványként volt alkalmazható, és összhangban állt Európa többi országának (az uniós tagállamoknak) előírásaival.
Előregyártott betonelemekkel vagy helyszíni betonozással számtalan ipari, kereskedelmi és más épület készült el. Új utakat, területeket kerestünk a betonnak. Kiváló szakemberek (hölgyek és urak) álltak be a sorba. Közülük néhányan már európai hírnévre tettek szert különleges beton formavilágukkal, vagy olyan alkalmazási területeken való megjelenéssel (belsőépítészet, betondesign), amely ezelőtt nem volt elképzelhető. Egymásnak adtuk át konferenciákon, fesztiválokon az ismereteket, mutattuk be egymás munkáit, tevékenységét. A betonhasználat mára egy elfogadott kultúra lett, a fiatal kvalifikált szakembereket magas szintű oktatást nyújtó egyetemeken készítik fel. Új szemlélettel tekintenek a világra, gondolkodásukban nincsenek tabuk. A gyakorlat eszközeivel segítjük őket, közreműködünk az oktatásukban, lehetőség szerint átadjuk az eddig megszerzett ismereteket.
Ahogyan mindezt leírtam, egy kicsit viszszatekintettem. Büszke vagyok arra, hogy részt vehettem ebben a munkában.