Vinczai Róbert: Viharos idők - A betoncserepek és a rögzítések szerepe szélsőséges időjárás esetén
Mindannyian tapasztaljuk, hogy az elmúlt évtizedekben időjárásunk egyre szeszélyesebb, a hírek pusztító szélviharokról, jégesőkről szólnak. A viharos napok évenkénti számával pedig arányosan emelkedik az időjárásból adódó tetőkárok száma is.
Ahírműsorokban többnyire nagy, táblás fedőanyagból, például fémlemezből készült tetők láthatók egy-egy szélvihar után megbontva. Fizikai értelemben ezeket a fedőanyagokat nem elfújja, hanem elszívja a szél, ugyanis az áramló levegőnek kisebb a nyomása. A nyomáskülönbség mindig kiegyenlítődésre törekszik, így jön létre a szívó erő.
Ahogy ennek a fizikai jelenségnek köszönhetően képesek a levegőbe emelkedni a több száz tonnás repülőgépek, úgy a néhány kilogramm tömegű fedőanyagok is szárnyra kapnak. A fedőanyag első és hátsó oldala közötti nyomáskülönbség könnyebben kiegyenlítődik az átlapolások hézagainál a kiselemes fedéseknél, mint a zárt, táblás lemezfedéseknél. Kiselemes fedésről beszélünk a betoncserepek esetében is.
BETONCSERÉP
A tető viharállóságát nemcsak a fedőelemek nagysága, hanem anyaga is nagyban befolyásolja: tapasztalatok szerint a viharos időjárásnak leginkább a 8-10 darab/ négyzetméter igényű, jellemzően betoncserép-fedések képesek megfelelni. Itt ugyanis a cserepek egyenkénti tömege elegendő ahhoz, hogy nehezen mozduljon el a helyéről, ugyanakkor a négyzetméterenkénti 40-45 kg körüli tömeg még nem terheli túlságosan a szerkezetet, hiszen azt hajlásszögtől függően 250-270 kg teherre kell méretezni.
MINDEN A RENDSZEREN MÚLIK
Hiba volna azonban csak a cserepet érteni tető alatt, a viharállóság a teljes tetőrendszer kivitelezésén múlik, melynek kulcseleme pedig a beton tetőcserepek megfelelő módon, megfelelő eszközökkel való rögzítése.
Viharkapcsok beépítésével tovább javítható a betoncseréppel rendelkező ház viharállósága. Ezek az elemek ugyanolyan teszteknek vannak alávetve, mint a betoncserepek, ebből adódóan a várható élettartamuk is azonos.
A szélszívás elleni rögzítés módját, illetve az ideális méretezést különböző táblázatok segítették az elmúlt évtizedekben. Ezeknek a módszereknek azonban nagy hátrányuk, hogy csak egyszerű eseteket tudnak kezeni, sokszor gazdaságtalanul túlbiztosítva, vagy éppen alulméretezve az adott rögzítést. A táblázat nem képes figyelembe venni az épület földrajzi elhelyezkedését, a tető peremterületeit, ahol nagyobb mértékben jelentkezik a szélszívás.
Ma már a tetőtervezésben egy olyan szoftverrel dolgozunk, amely a nemzetközi cég laboratóriumaiban szerzett tapasztalataira épít: figyelembe veszi a tető szélvédett területeit, a tető formáját, méreteit, így feleslegesen nem tervez be viharkapcsot, valamint igazodik a szigorú és egységes európai előírásokhoz. Egy szakszerűen elkészített rögzítés költsége elhanyagolható, négyzetméterenként legfeljebb pár száz forint, ugyanakkor baleset- és vagyonvédelmi értéke jelentős.
A tetőcserepek rögzítése a már említett szoftver segítségével még gazdaságosabbá tehető, mert pont ott, pont annyi, pont olyan rögzítést javasol, amelyet a tető hajlásszöge, az építmény magassága és földrajzi elhelyezkedése megkíván. Termékeink tartósságát és biztonságosságát szélsőséges időjárási viszontagságok között, a tetőiparban egyedüliként, szélcsatornában teszteljük.