Búcsúzunk Dr. Tamás Ferenc vegyészmérnöktől
Tamás Ferenc (1928) középiskolai tanulmányait a Budapesti Evangélikus Gimnáziumban, egyetemi tanulmányait pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte, ott szerzett vegyészmérnöki oklevelet 1951-ben. Az egyetemen töltött évei alatt demonstrátor volt az Ásványtani Tanszéken és hidrogeológiai vizsgálatokat is végzett Papp Ferenc professzor irányításával, valamint barlangtúrákat vezetett egyes Budapest-környéki barlangokban. Részt vett a jósvafői Békebarlang egyes felfedezési munkálataiban is.
Végzés után a Veszprémi (akkor még Vegyipari) Egyetem újonnan alakult Szilikátipari Tanszékén lett tanársegéd, ahol már a legelső évfolyamot is tanította. Nagy munkát jelentett egy Magyarországon még sohasem oktatott tantárgy anyagának, oktatási segédleteinek elkészítése, hiszen szilikátlaboratóriumi könyvek nemcsak magyar, hanem idegen nyelven sem léteztek. Ezért szerkesztette és jelentette meg 1953-ban a Műszaki Könyvkiadónál a tanszék munkatársaival együtt megírt „Szilikátipari Vizsgálatok” című munka első kötetét, mely a kémiai vizsgálatokkal foglalkozott. Ezt egy év múlva követte a fizikai és technológiai vizsgálatokat ismertető második kötet. (A könyv nagymértékben kibővített kiadását 1970-ben jelentette meg a Műszaki Kiadó ugyancsak Tamás Ferenc szerkesztésében „Szilikátipari laboratóriumi vizsgálatok” címmel.)
1956-ban politikai okokból, távoznia kellett az egyetemről. Először a veszprémi Nehézvegyipari Kutatóintézetben, majd a budapesti Építőanyagipari (később Szilikátipari) Kutatóintézetben dolgozott mint tudományos főmunkatárs. Itt szilikátipari termodinamikához és cementiparhoz kötődő témákkal foglalkozott és társszerzővel együtt megírta nagysikerű „Fázisdiagramok anaglif ábrázolása” c. könyvét, amelyet magyarul 1964-ben a Nehézipari Könyvkiadó, angolul pedig 1970-ben a Norris (USA) könyvkiadó jelentetett meg. – Cement - kémiai tárgyú kandidátusi értekezését 1968-ban védte meg.
A MTESZ Szilikátkémiai Bizottságának munkájában 1951 óta tevékenyen részt vett, annak egy ideig elnöke is volt, valamint tagja volt az Építőanyag és a Beton c. folyóiratok szerkesztőbizottságának. Legfontosabb tevékenysége azonban több mint negyed évszázadon keresztül a nemzetközi szilikátipari és szilikáttudományi konferenciák (SILICONF) megszervezése volt.
Az 1962-ben tartott VI. konferencián a konferenciabizottság titkára, a VII-től az utolsóig (a XV.-ig, mely 1989-ben került megrendezésre) a konferenciabizottság elnöke volt. A VI., VII., VIII. és IX. konferencia anyaga nemcsak a szokásos regisztrációs kiadványok formájában (a szerzők által beküldött cikkek ill. kivonatok gyűjteményeként) jelent meg, hanem az általa szerkesztett és az Akadémiai Kiadó által angol nyelven kiadott különálló kötetekben is. Ezek a vaskos kötetek a nemzetközi szaksajtóban igen jó kritikákat kaptak és nagyban hozzájárultak az egyesület nemzetközi megismertetéséhez. 1973-ban visszakerült eredeti munkahelyére, a Veszprémi Vegyipari Egyetem Szilikátkémiai Tanszékére, ahol tudományos tanácsadói, később docensi, 1982 óta pedig egyetemi tanári beosztásban dolgozott. 1978-ban védte meg cementkémiai tárgyú akadémiai doktori értekezését.
Oktatómunkája mellett cementkémiai kutatásokat is folytatott, valamint hulladékok ártalmatlanításával is foglalkozott. Az iparhoz kapcsolódik egyik fő műve, a számos társszerző közreműködésével megírt „Szilikátipari Kézikönyv”, mely 1982-ben a Nehézipari Kiadónál jelent meg és melynek főszerkesztője volt. Tudományos munkásságát ezen kívül több mint száz, rangos bel- és külföldi szakfolyóiratban megjelent publikációja is őrzi. Oktatómunkáját tanítványainak sikerei is jelzik: volt hallgatói, doktoranduszai mind Magyarországon, mind külföldön (Dánia, Egyiptom, Kanada) megbecsült tagjai a szilikátos társadalomnak. Egyedülálló ötlete volt, hogy a Veszprémi Egyetem doktori iskolájának hallgatói számára külön kurzust szervezett „Elmeköszörű” címmel. Ezeken az előadásokon nemcsak nagytudású hazai szakemberekkel, hanem neves külföldi tudósokkal is (pl. Brunauer Istvánnal, Teller Edével, és a Nobel-díjas Oláh Györggyel, valamint Harsányi Jánossal) is személyes kapcsolatba kerülhettek az egyetem doktoranduszai.
Meghívott előadóként, vendégprofesszorként oktatott a világ több jelentős műszaki egyetemén is (Zürich, Graz, Göteborg, Oxford, Moszkva, Tuzla, Cork, Haifa, Kairo, Pretoria, Hawaii, Sydney, Melbourne, New Delhi és sok helyütt az USA-ban).
Számos külföldi konferencián ismertette a magyar szilikátipari és cement - kémiai kutatások eredményeit és 1992-től szervezőbizottsági tagja volt a Nemzet - közi Cementkémiai Kongresszusoknak (ICCC). Szerkesztőbizottsági tagja volt a Cement and Concrete Research (USA) és az Inter Ceram (Németo.) c. folyó - iratoknak. Tagja volt a Materiaux et structures tudományos bizottságnak, valamint a Kerámiai Világakadémiának.
Kitüntetései: MTESZ nívódíj (1986), Apáczai Csere János-díj (1998) és Polinszky díj (2010). 1999-ben ment nyugdíjba, azóta a veszprémi Pannon Egyetem professzor emeritusa.
2014. októberében búszúztatták pályatársai és tisztelői Budapesten, a Szent Gellért Plébánia kápolnájában.